Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2014. Április 29. 15:06, kedd | Helyi
Forrás: (Seres Imre-igazgatóhelyettes)

Zentai diákok kirándulása Hódmezővásárhelyen

Zentai diákok kirándulása Hódmezővásárhelyen

A látogatás időpontja: 2014.április 24-27. Nagy izgalommal készültek a vásárhelyi diákok a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjainak fogadására.

Az első utazásra márciusban került sor, és a megismert diákokkal szoros barátság alakult ki. Az utazás a Határtalanul! projekt keretében valósult meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A zentai gimnázium diákjaival sok közös program zajlott nagyon jó hangulatban.

Az első nap ellátogattak a diákok Ópusztaszerre, megnézték a Feszty-körképet, az emlékpark többi kiállításait, majd Szeged nevezetességeivel ismerkedtek a diákok. A kimerítő nap után az iskolába érve még egy közös esten vettek részt a diákok. A második nap folyamán a bolyaisok tanítási órán vettek részt. Megismerkedhettek egy rendhagyó fizika óra keretében a Foucault-ingával, annak működésével, megismerkedtek iskolánk laborjával is. Ezt követően csatlakoztak a külhoni iskola diákjai Németh László szobrának megkoszorúzásához az író születésnapja alkalmából.

A koszorúzás után az Emlékpontban megrendezésre kerülő Természettudományos Diákkonferencia programjaihoz csatlakoztak a vendég és fogadó diákok, akik saját tudományos munkájukat mutatták be a konferencián. Ebéd után a Németh László Gimnázium, Általános Iskola udvarának szépítésén dolgoztak a diákok, virágokat ültettek.

Sajnos az időjárás nem kedvezett a szalonnasütésnek, ezért egy délutáni süteményezéssel ünnepelték meg a diákok a konferencián elért eredményeket, illetve a kosárlabdameccs eredményét, ami a két iskola közötti nagy versengésben alakult ki.

A hétvégén már szebb volt az idő, így a vajdasági diákokkal nagy sétát tettek a vásárhelyi gimnazisták a városban, megtekintették a Tornyai Múzeumban a Koszta kiállítást, majd Ambrus mester műhelyében kipróbálhatták magukat a diákok.

A délután folyamán kilátogattak a diákok az Állattenyésztési Napokra is, majd a nap lezárásaként, az élmények átadására, megbeszélésére közös esti programon vettek részt a diákok. Fáradtan tértek haza diákok a fogadó családjaikhoz. Sajnos gyorsan eltelt ez a négy nap, így szomorúan búcsúztak a diákok egymástól, nagy ígéreteket téve egymásnak, hogy nem felejtik el egymást és azon lesznek , hogy találkozzanak még egymással, legyen folytatása a barátságuknak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.