Hírek
2016. Február 05. 11:55, péntek |
Helyi sport
Forrás: Benkő László
Winter Cups by HEAD 2016 Nemzetközi Tenisztorna Hódmezővásárhelyen
A Winter Cups Nemzetközi Tenisztorna először kerül megrendezésre Hódmezővásárhelyen.
A 16 év alatti fiúk Európa-bajnoki selejtező mérkőzései a Hód-Tenisz Club teniszcsarnokában február 5-6-7-én tekinthetők meg.
A versenybizottság nevében Rácz Attila köszöntötte a megjelenteket. A Magyar Tenisz Szövetség versenyigazgatósága részéről Ludányi Krisztinát, Peterdi Tamás főbírót, valamint Molnár Zoltán, Újszászi Máté, Demeter Davor, Lórántfy Péter játékvezetőket.
Megköszönte Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város támogatását és hogy helyszínt adott ennek a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőnek. A városunkba most Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország, Oroszország, Ukrajna és Magyarország legtehetségesebb fiatal versenyzői teniszeznek.
Almási István polgármester szintén köszöntötte a versenyzőket, az Európai Tenisz Szövetség küldöttségét, a Magyar Tenisz Szövetség tagjait, bíráit. A hét ország részvételével zajló torna rangját és fontosságát méltatta. Beszédében elmondta: „Célunk, hogy jó házigazdái lehessünk ennek a versenynek, remélem mindenki megelégedésére ki tudjuk szolgálni a versenyt. Városunk mintegy másfél évtizeddel ezelőtt célul tűzte ki, hogy olyan sportlétesítményeket hozzunk létre, amely alkalmas nemzetközi bajnokságok megrendezésére. Ez a rendezvény jelentősen szolgálja a helyi sportélet fellendítését, öregbíti városunk hírnevét.”
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése 20 M Ft rendkívüli támogatást biztosított a verseny megrendezésére, valamint az infrastruktúra felújítására.
A rendezvényt megtekintő hódmezővásárhelyi lakosok díjmentes teniszpálya-használatot kapnak (felnőttek 1 órát, 18 év alattiak 2 órát). A rendezvényre a belépés ingyenes!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
