Hírek
2017. Október 19. 15:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Wallenberg nyomán az Emlékpontban
A hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és a zsinagóga adott otthont a Wallenberg nyomán elnevezésű, középiskolások számára kiírt országos vetélkedő regionális fordulójának.
A fordulót a vásárhelyi közgyűjtemény a Raoul Wallenberg Egyesülettel közösen rendezett meg. A megmérettetésen hét csapat – közöttük három határon túli – mérte össze tudását a Raoul Wallenberg életéről és tevékenységéről, valamint a holokauszt és a magyar–zsidó együttélés témakörében szerzett ismereteiről.
Az Emlékpont konferenciatermében tartott megnyitón Vágó János, a hódmezővásárhelyi önkormányzat képviselője, a kulturális, oktatási, ifjúsági és sportbizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a város adhat otthont a vetélkedőnek, amelyen a határon túli magyar fiatalok is vállalták a részvételt.
A vetélkedő jól illeszkedik abba a rendezvénysorozatba, amely a vidéki Magyarország zsidóságának életét mutatja be – mondta Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, hozzátéve, hogy a vetélkedőt követő napon 17 órakor nyílik meg a közgyűjtemény galériájában Czingel SzilviaSzerelem papírrepülőncímű kiállítása, amelyet 17 óra 30 perctől követ azUtak és problémák. Fejezetek a magyar zsidóság múltjábólcímű tudományos konferencia. Az intézményvezető azt is fontosnak vélte, hogy a fiatalok a vetélkedő során olyan emberi értékek megjelenésével találkozzanak, mint a szabadság, vagy az emberi méltóság tisztelete.
A diákokat és a felkészítő tanárokat köszöntve Sebesi János, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke rámutatott, hogy a vetélkedősorozat célja – az egyesület névadója életútjának megismertetése mellett –, hogy a fiatalok megismerjék azt is, hogyan élt együtt a magyarság és a zsidóság a történelem folyamán.
A vetélkedőre a csapatok már az általuk készített kisfilmmel érkeztek, amelyben akörnyezetükben élőkkel rögzítettek beszélgetést a vetélkedő témájáról, s amelyeket közösen tekintettek meg. Ezt követően Urbancsok Zsolt, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltárának főlevéltárosa játékmesteri irányítása mellett mobiltelefonos applikáció használatával adtak választ a csapatok a nekik feltett kérdésekre.

A vetélkedő délután a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen folytatódott, az itt vetített filmrészletek alapján kellett válaszolni a csapatoknak számukra feltett kérdésekre, majd forgószínpadszerűen több állomáson várták őket a feladatok. Ezek egyike volt a kiállításban megtalálható érintőképes terminál, amelynek segítségével a hódmezővásárhelyi zsidóság történetével kapcsolatos kérdéssorra kellett jó válaszokat adniuk.
Az indulók csapatok munkáját értékelő zsűriben helyet kapott az egyesület elnöke mellettGasparics Judit, a budapestiRaoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola tanára, Gábor Veronika, a Raoul Wallenberg Egyesület tagja, Partl Alexandra Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője, valamint Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze.
A déutáni eredményhirdetésen első díjat vehetett át és a vetélkedő országos fordulójába jutottak a sarkadi Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium „Sarkadi Ady-sok 1” nevet választó csaptának tagjai: Molnár Mónika, Dobi Richárd és Croitor Dávid, felkészítőjük Szőke Imre Csaba.
A második helyen holtversenyben a nagyszalontai Elméleti Líceum Szalók Balázs Dávid, Balog Csaba Norbert, Zsura László összeállítású, az „Arany sasok” nevet viselő csapata (felkészítő: Otohál Ottó Levente) osztozott az iskolatárs, „Hamsza” csapattal, amelynek tagja volt Bront Zsanett, Nagy Dóra és Éles Dávid (tanáruk Orbán Beáta).
A negyedi hely Makóra került: a Návay Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium „Návay trió” csapatában Fehér Nikol Peggy, Riczó Dominik és Gera Ákos versenyzett, felkészítőjük Varga Gyöngyi tanárnő. Az ötödik helyen a szerbiai Ada Műszaki Iskolájának csapata végzett, hatodik lett a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium csapata, a „Rebena”, míg a hetedik helyen iskolatársaik „Demos” nevet viselő csoportja végzett.

A vásárhelyi fordulót értékelve a szervezők és a házigazdák egyetértettek, hogy a jövő évi vetélkedő egyik elődöntőjét ismét Hódmezővásárhelyen, az Emlékponttal együttműködésben fogják megrendezni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
