Hírek
2018. Július 31. 09:56, kedd |
Helyi
Forrás: MűHáz Egyesület
VRNR - Vidéki Rock & Roll
Szilágyi Gregely fotoriporter kiállítása
A MűHáz Egyesület szervezésében
Megnyitó:
2018. augusztus 3.
péntek
17h-19h
::
Megnyitja:
Lévai Balázs
frontember
::
Szilágyi Gergely 2011-ben kezdte tudatosan dokumentálni a hódmezővásárhelyi, a városban vendégként fellépő, és a környékbeli városok többnyire uderground rendezvényein megforduló, rock és metál zenekarok fellépéseit. Több ezer kép gyűlt össze a lassan projektté fejlődő alkalmi fotosorozatokból, mely a Vidéki Rock & Roll, rövidítve a VRNR munkacímet kapta. 2016-ban lezártnak tekintette a projektet, de tervei között szerepel a teljes sorozat, könyv formában történő publikálása is. Az anyagból eddig 2014-ben, saját lakásában rendezett egy teszt kiállítást, illetve a Hódstock fesztiválokon voltak láthatóak aktualizált sorozatai fekete-fehérben, keretezetlenül.
http://www.facebook.com/videkirnr/
2017. decemberében Baján már keretben, szines printeken tudta bemutatni a sorozat válogatott darabjait.
A Bajai kiállítás anyaga technikai okok miatt a napokban érkezett vissza Hódmezővásárhelyre, ennek apropóján - mivel a vásárhelyi közönség ezt a válogatott anyagot még nem láthatta - kerülnek kiállításra.
::
http://https://www.facebook.com/events/316683622403587/
::
Megtekinthető:
2018. augusztus 31-ig.
KépKapTár Galéria
Hódmezővásárhely
Bocskai utca 1.
Hétfő–Péntek: 9h–17h
Szombat: 9h–12h
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
