Kevés aranyosabb – és veszélyesebb – dolog létezik, mintsem erdei sétánkon belebotlani játszadozó, visongó kis vadmalacokba. No, persze nem az alig pár kilós „konnektororrúaktól” kell tartanunk, hanem attól, hogy az anyjuk is valahol a közelben figyeli csemetéit. Márpedig a vaddisznókocánál kevés jobb anya van a természetben, talán csak a főemlősöknél találunk hasonló mód odaadóan gondoskodó szülőt.

A vaddisznó ugyanis még kocatársa gyermekeit is felneveli, ha valamilyen oknál fogva az eredeti szülőanya ezt nem teheti meg, mondjuk, betegség vagy oda nem figyelő, etikátlan vadász áldozata lesz. Azt ugyanis minden igaz szívű puskaforgató tudja, hogy vemhes vagy frissen malacozott kocára nem teszünk lövést.

A vaddisznó gondos anya.
Kép: Canva

Nos, pont a már említett anyai ösztöne az, ami miatt – ha csíkos apróságokba botlunk – jobb, ha szépen nyugodtan, de azért tempósan meghátrálunk, ugyanis semmiképp sem előnyös, ha egy minimum 50–60 vagy akár 100 kilogrammos anyakoca úgy gondolja, hogy a kicsinyei életére szándékozunk törni. Persze még ekkor sem valószínű, hogy azonnal megrohamoz minket. Általában hamarabb észrevesz bennünket, mint mi őket, s összetrombitálja kis csapatát, majd „begyújtják a rakétákat”.

Ha szerencsénk van, előbb vesznek észre ők minket, mint mi őket, s akkor messze elkerülnek bennünket.
Kép: Canva

Ha azonban úgy érzik, hogy mégis nagyobb kockázatot jelentünk, mint amennyire könnyű lenne elmenekülni, akkor nem tétováznak, mi pedig jobban tesszük, ha gyorsan egy magasabb fát keresünk. A másik eset, amikor a vaddisznó – tehát nem csak a koca – a támadás mellett dönthet, a sebzettsége. Ha vadászat során nem halálos, de súlyos lövés éri, ami korlátozza a menekülésben, akkor hamarabb fordul a vélt vagy valós veszélyforrás ellen. Egyszerű túrázóként viszont elég ritka az utóbbi eset, kevésbé találkozunk malacokat terelgető kocával februárban és márciusban.

A kutyát ezért mindig pórázon vigyük (ami jogszabályi kötelezettségünk is), ne térjünk le a túraútvonalról, és legyünk körültekintőek, ugyanis az erdő nem csak a miénk!