Hírek
2022. Április 08. 11:04, péntek |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Vereséggel kezdte a rájátszást a Kosársuli
A DEAC U23 otthonában, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban játszott az NB I/B Zöld csoportjának rájátszásának első meccsén a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli csütörtök este.
Az előjelek jók voltak: a csapat az alapszakaszt a bajnokság legjobb formában lévő együtteseként zsinórban hat sikerrel zárta, így az 5. helyen végezve a 4. DEAC U23 ellen kezdhette a három nyert mérkőzésig tartó negyeddöntős párharcot.
Előzetesen szoros találkozóra lehetett számítani, ugyanis novemberben Debrecenben 76-70-ra nyertek a tehetséges akadémista fiatalok, március elején pedig a Kosársuli győzött 84-82-re a Hódtói Sportcsarnokban.
Jó támadójátékkal és hat perc alatt 8-4-es vezetéssel kezdett a vásárhelyi csapat, úgy, hogy négy különböző játékos is eredményes volt. A negyed végén aztán Neuwirth által előbb egyenlített a DEAC, majd a korábban a Kosársulinál nevelkedő Ságodi kosarával a vezetést is átvették a negyed legvégén (12-10). Egyébként erre a játékrészre is jellemző volt, ami a meccs nagyobb részére: a szoros védekezésnek, valamint a viszonylag gyenge dobószázaléknak köszönhetően a megszokottnál kevesebb kosár született.
A második negyed elején aztán ellépett aztán Neuwirth pontjai révén ellépett a DEAC, a Kosársulinak pedig jóformán semmi sem jött támadásban. A 17. percben már 20-13-ra mentek a hazaiak, majd Udemezue zsákolásánál a tíz pontot is meghaladta a különbség. A félidő Pavlovic büntetőjével, 26-17-es hazai előnnyel zárult, ami még így is teljesen nyitva hagyta a végkimenetelt a második félidőre.
A szünetet követően folytatódott a tendencia, ami az első félidő végén kialakult: a Kosársulit Varga Ákos pontjai tisztes távolságban tartották, Utasi Gábor a 25. percben, mínusz tizenkilencnél (42-23) kért időt. Ekkorra azonban már jóformán nemcsak a negyed, hanem az egész mérkőzés eldőlt, pláne úgy, hogy a játékrész végéig abszolút állandósult a kialakult különbség (50-31).
A végjáték pedig már szinte teljes egészében arról szólt, hogy mennyivel nyer a DEAC. A Kosársulinak semmi sem sikerült, amit jól mutat a 26/0-s triplamutató, miközben a debreceniek jól használták a palánk alatti játékukat. A 36. percben meghaladta a harminc pontot a hazai előny (69-37), amin a végén a Varga testvérek, valamint a vásárhelyi színekben bemutatkozó Kass kosarával produkált egy 10-0-s szériát a csapat. A debrecenieknek ez abszolút belefért, Sipos büntetői állítoták be a 71-47-es győzelmüket jelentő eredményt - a Kosársulinak minden fronton javítania kell, ha esélyt akar adni magának a legjobb négybe jutásra.
NB I/B Zöld csoport, felsőházi rájátszás, negyeddöntő, első mérkőzés:
DEAC U23-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 71-47 (12-10, 14-7, 24-14, 21-16)
Oláh Gábor utcai sportcsarnok. Vezette: Gál, Sallai, Földi
DEAC: Pollák 15, Neuwirth 20/12, Balázsi -, Kovács 10/6, Fábián 4
Cserék: Gáspár 9/6, Ságodi 5, Czermann 2, Fekete 2, Sipos 2, Udemezue 2, Szívós -
Vezetőedző: Andjelko Mandic
Kosársuli: Pavlovic 10, Varga Á. 13, Bodócsi 4, Varga 6, Burko 4
Cserék: Kelemen 3, Bálint 2, Kass 2, Knyur 2, Vejinovic 1, Megyesi -, Nánási -
Edzőpáros: Utasi Gábor, Szablics Péter
Utasi Gábor értékelése: "Ez most így sikerült, igyekszünk javítani. Gratulálok a Debrecennek."
Folytatás szombaton 18.30-tól a Hódtói Sportcsarnokban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
