Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2015. Október 05. 14:20, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

VERESÉGGEL KEZDETT A KOSÁRSULI

VERESÉGGEL KEZDETT A KOSÁRSULI

Nem sikerült legyőznie a bajnokesélyes Salgótarjánt a Vásárhelyi Kosársulinak az NBI B csoportos bajnokság első fordulójában.

A rendkívül motivált vendégek erőszakos védekezéssel és kreatívabb támadójátékkal tudtak Varga Dánielék fölé emelkedni a Hódtói Sportcsarnokban.

Kőkemény védekezéssel indított a sokszoros magyar válogatott Czigler László edző együttese, 4 perc után 4-12 volt az állás. A hazaiaknál leginkább a debütáló Kereszty és Pavlovics villogott, ez azonban a negyed végéig 5 pontos felzárkózásra volt elég. Tutus két duplájával és Vas zsákolásával folytatódott a meccs a kis szünet után. Egyértelműen a salgótarjániak akarata érvényesült, 10 pont volt a differencia a javukra, amikor dr. Elek András időt kért, de így sem tudták rendezni soraikat a kék-sárgák. (27-37) Ekkor úgy tűnt, hogy nincs ellenszerük a piros mezesek pörgős és agresszív védőfalával szemben.

Vas köszönt be három triplával rögtön a fordulás után. (41-44) Madár kontrázott, így újra távolodott az egyenlítés lehetősége, azonban egyre fokozódott a hangulat és a szintén újonc hazai Varga Zalán kosarával már csak kettő volt a két csapat között, ami az utolsó periódusra is megmaradt. Egy pontra jött fel a Kosársuli az egész összecsapáson remek teljesítményt nyújtó Kereszty óriási zsákolásával. Büki és Helmeczi triplája azonban újra nagyot lendített a Nógrád megyeieken. (59-67) Időt kértek a vásárhelyiek, majd két perccel később még egyet. Vejinovicsék azonban már nem tudtak újítani, így vereséggel kezdték a 2015-16-os bajnokságot, igaz a keleti csoport talán legerősebb játékosállományú egyesülete ellen. Jó hír viszont, hogy az új főszponzor, az MMBF Földgáztároló jóvoltából a szurkolók ingyen láthatják az összes hazai találkozót.

Vásárhelyi Kosársuli SE – Konecranes Salgótarjáni KSE 72-77 (17-22, 15-19, 21-14, 19-22)

NBI B csoport, alapszakasz I. forduló vezette: Gelencsér Gy., Kovács N. és Lövész Cs.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző

Kosársuli: Vejinovics 2, Mócsai -, KERESZTY 14, VAS 26/18, Varga D. 4.
csere: PAVLOVICS 8/3, Varga Z. 2, Wirth 8, Czibere 8/3, Csorvási -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Salgótarján: SZABÓ 14/6, MADÁR 19/9, Dániel 3/3, TUTUS 11, Varga 2.
csere: BÜKI 13/9, Schéda -, Béres 3, Oluic 3/3, Czuprák 2, HELMECZI 7/3.
Edző: Czigler László és Szabó Zoltán

Dr. Elek András: „Jól helytálltunk a bajnokesélyes Salgótarján ellen. Mindezt annak ellenére, hogy a védekezésben nem tudtuk megvalósítani, amit akartunk. Ráadásul a támadójátékunk sem volt az igazai.”

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat