Hírek
2018. Szeptember 17. 10:37, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Vásárhelyi Ótemplom-történet a nyitott templomok napján
Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történész-muzeológusa tartott előadást szombaton a XII. Ars Sacra Fesztivál keretében megrendezett Nyitott Templomok Napján a Református Ótemplomban.
Az Erős torony az Úrnak neve című rendezvényen a szakember Hódmezővásárhely legrégebbi, ma is álló épületének történetével ismertette meg az érdeklődőket.
A török hódoltság idején tilos volt maradandó anyagból épületeket emelni, ezért a korábbi templom fából és sárból épült, ám annak helyét még nem sikerült megtalálni. A kőtemplom tornya 1714-ben készült el, míg a templomhajót 1723-ban vehették birtokba a hívek. Az építkezést a város és a hívek mellett a két földesúr, gróf Schlick Lipót altábornagy és gróf Károlyi Sándor finanszírozta. Az egyházközösség tagjai pénzadomány mellett élőmunkával is hozzájárultak a templom megvalósításához.
1741-ben a törökök elleni viselt hadjárat miatt védfallal vették körbe a templomot, melynek nyugati kapujának záróköve a Tornyai János Múzeum helytörténeti kiállításában látható azzal a csúcsdísszel együtt, amelybe 1930-ban villám csapott, és emiatt a templomtorony leégett.
Bernátsky Ferenc előadásában bemutatta azokat a Magyar Nemzeti Galéria állományában fellelt, Tornyai János hagyatékából származó fényképeket, amelyek igazolták, hogy a templom eredeti belső bútorzatának elbontása után – akkoriban városi közgyűjtemény nem lévén – annak egyes elemeit, így a gyulai mesterek által faragott és kézzel festett szószékkoronát, a karzatdeszkák egy részét és a papok padját, egy ideig a festőművész óvta műtermében. A szószékkorona – az 1732-ben készült berendezés több elemével együtt – a templom 2012-es felújítása idején került vissza az Ótemplomba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
