Hírek
2014. December 11. 16:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens
Vásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában
A tavalyi év Hódmezővásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílik csoportos kiállítás december 11-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Bartók Béla úti Art IX-XI Galériában.
A tárlaton tucatnyi alkotó közel negyven művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.
Több mint másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a képzőművészeti szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként. A különböző szemléleteket valló alkotók, Balogh Gyula, Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Horváth Roland, Jakucs János, Kéri László, László Dániel, Nagy Attila, Szabó Ábel, Sonkoly Tibor és V. Nagy Nándor a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat.
A Bartók Béla úti kiállítóhelyen az év végéig megtekinthető tárlaton köszöntőt mond Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A ma esti megnyitón Mohácsi Szilvia televíziós műsorvezető, szerkesztő ajánlja az alkotásokat a közönség figyelmébe, a vernisszázson Heigl László bőgős és DJ Panda biztosítja a zenei aláfestést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
