Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2016. Október 25. 09:47, kedd | Helyi
Forrás: Török Anita sajtóreferens

Vári Ernőt 90. születésnapján felköszöntötte Hegedűs Zoltán alpolgármester

Vári Ernőt 90. születésnapján felköszöntötte Hegedűs Zoltán alpolgármester

Vári Ernő a közelmúltban ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely alpolgármestere köszöntötte.

Vári Ernő Hódmezővásárhelyen, a mágocsoldali pusztán született. Alapfokú tanulmányait követően felvették a Tanyai Tanulók Otthonába, ahol ingyenes ellátást és gimnáziumi oktatást kapott. 1947-ben a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti József Attila Egyetemi Kollégiumba került.

A Budapesti Pedagógiai Főiskolán 1950-ben matematika, kémia, fizika szakon szerzett diplomát. 1957-ben költözött vissza Hódmezővásárhelyre, ahol a Központi Fiúiskolában kapott állást, igazgatóhelyettesként dolgozott. 1959-ben kinevezték az akkori Lenin utcai leányiskola igazgatójának. 1974 és 1986 között a József Attila Általános Iskola igazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Hathatós közreműködésével alakult meg a helyi Nyugdíjas Szövetség, melynek 12 évig az elnöke volt.

A Nyugdíjas Lakópark Olvasókör elnökeként is aktívan munkálkodott. Jelentősebb elismerése: Oktatásügy Kiváló Dolgozója.

Házasságából két lánya született.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű