Hírek
2016. Február 26. 11:54, péntek |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
Varga Zalán: „Még nem veszett el a felsőházi rájátszás!”

Nehéz ellenfele lesz szombaton 18 órától a Vásárhelyi Kosársulinak a Hódtói Sportcsarnokban, ahol a Miskolcot fogadják majd a kék-sárgák.
Az ezúttal is ingyenesen megtekinthető rangadó előtt Varga Zalánnal, a vásárhelyiek egyre jobban teljesítő fiataljával beszélgettünk.
- Nyáron érkeztél a csapathoz Szegedről. Az elmúlt hetekben többet láthattunk a pályán. Sokan kíváncsiak az eddigi pályafutásodra. Milyen eredményeid vannak?
- Tavalyi szezonban Szegeden játszottam, és ott az U21-es utánpótlás csapatnál volt meghatározó szerepem. Nagyon jó játékosokból állt össze a gárda, ennek köszönhetően be is jutottunk az országos döntőbe, ahol elcsíptük a harmadik helyet. Én ezt mondanám a legjobb eredménynek, de ezen felül még 14 évesen a Rókusi Általános Iskolával megszereztük az Országos Diákolimpián az első helyezést. Az eredmények elérésében oroszlánrészt vállaltak korábbi edzőim Molnár Csaba, Radovics József, Nyilas István, vagy éppen Simándi Árpád. Ők nagy szerepet játszottak a fejlődésemben, de a legtöbbet mégis Nikola Lazicstól tanultam.
- Hogyan érzed magad a Kosársuliban?
- Úgy érzem nagyon jó csapathoz jöttem, igaz ez most az eredményekben nem látszik. Ennek ellenére nem adtuk fel, együtt próbálunk meg kimászni a gödörből. Még nincs vége a szezonnak, lehet javítani, megpróbálunk élni a lehetőségeinkkel.
- Mi az, amin dolgoztatok az elmúlt hetekben?
- Elsősorban a védekezést próbáljuk összerakni, valamint a játékunkat felgyorsítani.
- Az utóbbi 3 meccsen a felnőttek között is nagyobb szerep hárult rád. Jóval többet játszol, mint korábban. Mennyire sikerült felvenni a tempót?
- Dr. Elek Andrástól egyre több bizalmat kapok. nagyon fontos a számomra, hogy minél többet legyek a pályán. A szezon elején inkább az U20-as csapatban volt nagyobb szerepem, edzőimtől meg kaptam a játékperceket. Ennek köszönhetően, amikor pályára lépek a felnőtteknél nem nagyon kell azon gondolkodnom, hogy mit és hogyan kellene tennem.
- Mi kellhet ahhoz, hogy az alapszakasz utolsó meccseiből minél többet megnyerjetek?
- Célunk továbbra is a legjobb négy közé jutás, ami szerintem még mindig reális lehet. Úgy érzem a csapaton, hogy ezért mindenki meg tesz mindent. Szombaton a Miskolc lesz a vendégünk, akiktől idegenben kikaptunk. Ott és Kecskeméten is az volt a problémánk, hogy átgázolt rajtunk az ellenfél, nem működött a védekezésük. A támadásainkkal sem lehetünk azonban elégedetlenek, lassúak és eredménytelenek voltak. Ha ezeken a dolgokon tudunk változtatni, akkor itthon tarthatjuk a győzelmet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.