Hírek
2015. Június 04. 15:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Török Anita-sajtóreferens
Ünnepi könyvhét Hódmezővásárhelyen
Tegnaptól egy héten át minden nap könyvbemutatókkal és könyves rendezvényekkel várják a "betűk szerelmeseit" Hódmezővásárhelyen a 86. Ünnepi Könyvhét keretében.
A programsorozat június 3-án a Németh László Városi Könyvtárban Fehér József novelláskötetének bemutatójával vette kezdetét, szombaton délután Jókai Anna Kossuth-nagydíjas íróval találkozhatnak olvasói és tisztelői a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Öt könyv, egy folyóirat, egy író-olvasótalálkozó és egy könyves kiállítás várja a 86. Ünnepi Könyvhét hódmezővásárhelyi programjaira ellátogatókat. A Németh László Városi Könyvtár olvasótermében szerdán 17 órakor Fehér József Szívből jövő novellák című kötetének bemutatója nyitotta a programsorozatot. A szerzővel és a könyv illusztrátorával, Vörös Éduával Fényesi Tóth János beszélget. A könyvtár előcsarnokában a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézmény tanulóinak kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A Hódmezővásárhely néprajza című kétkötetes, összefoglaló néprajzi monográfia bemutatójára június 4-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor a Városháza dísztermében. Az eseményen köszöntőt mond Almási István Hódmezővásárhely polgármestere. A kötetet Dr. Bartha Elek etnográfus, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja méltatja. A tekintélyes terjedelmű, több mint ezerháromszáz oldalas monográfiát és a szerkesztés hátterét Dr. Novák László, a kötet főszerkesztője, az MTA doktora tárja a könyvpremier hallgatósága elé. Pénteken 17 órakor lesz a könyvtárban a Vásárhelyi Látóhatár irodalmi-helytörténeti-kulturális folyóirat összevont lapszámának bemutatója. Az est vendége Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője és V. Nagy Nándor restaurátor- és képzőművész lesz. A beszélgetést Dr. Szabó Pál történész vezeti. Június 6-án szombaton Hódmezővásárhelyre látogat Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megrendezésre kerülő író-olvasó találkozón az írónő a közelmúltban megjelent könyveit is dedikálja.
Jövő hét hétfőn Mágori Sándor fényképész mester Hódmezővásárhely és környéke látnivalóiról megjelent albumát Dr. Kádár Péter, a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe; június 9-én Szécsényi Barbara (T)örvény-könyv című verseskötetének bemutatója lesz a Németh László Városi Könyvtárban. A programsorozatot Teleki Júlia, a Délvidék "békeharcosának", a magyarellenes atrocitások túlélőjének és fáradhatatlan krónikásának Göröngyös utakon című könyvének ismertetője zárja június 10-én 17 órakor az Emlékpontban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
