Hírek
2019. Május 15. 15:41, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Tornyai-konferencia a vásárhelyi múzeumban
Tornyai János (1869-1936) festőművész születésének 150. évfordulója alkalmából a nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeum tudományos tanácskozást rendez május 16-án 10 órai kezdettel.
A nap folyamán elhangzó előadások Tornyai és az alföldi művészet kapcsolatát, valamint a huszadik századi magyar festészet kimagasló alakjának életművét járják körül.

Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának köszöntőjét követően a konferencia Alföldi festészet – festők az Alföldön címet viselő nyitó előadásán Sümegi György művészettörténész, muzeológus az alföldi születésű, valamint az ide települt művészek „táj-képéről” tartott jelenkori átvilágítás és összehasonlítás eredményeit ismerteti, míg a hódmezővásárhelyi Tóth Károly azt dolgozza fel, hogy az alföldi festészet fogalma hogyan kapcsolódik Tornyai János festészetéhez és szervező tevékenységéhez. Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János gyűjteményes kiállítás kurátora – a konferenciát a szeptember közepéig látogatható Gyönyörködő lélekkel festeni tárlat falai között rendezik – Tornyai és Mári különleges, egymásra erőteljesen ható kapcsolatát boncolgatja.
Tornyai János 1928-1929 folyamán Baján készült alkotásait veszi górcső alá N. Kovács Zita művészettörténész, a Duna-parti város múzeumának igazgatója, majd Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Központ főosztályvezetője Tornyai János kései, a szentendrei Művésztelepen eltöltött 1933-34. évi alkotói periódusát mutatja be előadásában. Tornyai János életműve nem értelmezhető rendkívül gazdag írásos hagyatéka, levelezése és naplói nélkül, amelyeket Szabó Veronika mutat be a tanácskozáson, míg a konferencia zárásaként Nátyi Róbert művészettörténész, főiskolai docens Tornyai János modernizmusának, stílusának gyökereiről tart előadást.

A csütörtöki tudományos tanácskozás anyagát a szervező Tornyai János Múzeum a Tornyai-emlékév keretében megjelenésre kerülő konferenciakötetben publikálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
