Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2016. Május 26. 17:13, csütörtök | Helyi

TÖLTSÜK MEG EGYÜTT A HŐSÖK TERÉT!

TÖLTSÜK MEG EGYÜTT A HŐSÖK TERÉT!

Alig több mint egy hét, és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) újra zenével és tánccal tölti meg a Hősök terét.

Játékukra június 3-án (pénteken) 18 órától 500 olyan fiatal táncol majd együtt, akik az ország hátrányos helyzetű településein hónapok óta erre a napra készülnek.

Mindegy, ki, honnan érkezik, milyen a családi háttere, miben hisz, vagy milyen a bőrszíne, a TérTáncKoncerten mindenki egyenlő lesz. „Ez a kezdeményezés a toleranciáról szól, arról, hogy együtt táncolnak hátrányos és szerencsésebb környezetből érkező gyerekek a Fesztiválzenekar zenéjére. Nagy toleranciaünnep lesz” – mondja Fischer Iván karmester.

A zenekar a koncertre Stravinsky humoros és groteszk Kártyajáték című balettzenéje mellett meglepetés darabokkal is készül, a közönség pedig a szinte már legendássá vált papírszékeken ülve hallgathatja végig az ingyenes nyárköszöntő hangversenyt.

A BFZ több év kihagyás után tavaly tért vissza a Hősök terére, ahol az azt megelőző évtizedekben is számtalan emlékezetes hangversenyt adott. A délszláv háború idején megrendezett koncerten szerb, horvát és bosnyák kórusok énekelték el Beethoven IX. szimfóniáját. 2001-ben „Cigányokkal együtt” című koncertjükön roma zenészekkel muzsikáltak, a 2007-es „Keringő-koncerten” pedig ezrek táncoltak együtt a téren.
Most ünnepeljük meg együtt a gyerekek tehetségét és bátorságát, a közös alkotás erejét! Találkozzunk a Hősök terén június 3-án 18 órakor a tolerancia és az elfogadás jegyében!

http://Az eseményhez itt lehet csatlakozni!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.