Hírek
2021. Február 17. 11:48, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Több száz vasúti jármű újul meg
A MÁV-START kiemelt célja az üzemeltetett vasúti járművek szolgáltatási színvonalának növelése.
A korábbi években megkezdett járműkorszerűsítési program eredményeként, 2020-ban a vasúttársaság több száz személykocsija, motorvonata és mozdonya újult meg, a munka pedig 2021-ben is folytatódik.
Tavaly a MÁV-START összesen 340 CAF, DVJ, DWA, halberstadti személykocsija és Uzsgyi motorvonata újult meg, amik közül 73 komfortjavításon is átesett. 22 mozdonyfelújítás is megtörtént. Ezek mellett a Talent motorvonatokból 5 felújítása, míg 9 FLIRT motorvonat egységesítése is elkészült. Idén is folytatódik a munka, a tervek szerint 376 személykocsi újul meg, a mozdonyok közül pedig 17 különböző mértékű felújításon esik át.
2013 óta a MÁV-START mintegy 2100 üzemben lévő járműjének közel fele újult vagy újul meg. A különböző szintű felújításokon átesett mozdonyok motorikus átvizsgálása, a cserére szoruló alkatrészek pótlása, a külső felületi javítások és újrafestésük teljesen megtörténik.

Folyamatosak a fejlesztések
A következő években számos különböző vasúti jármű beszerzése történik meg. A megrendelt 40 KISS emeletes motorvonatból jelenleg 9 közlekedik, 5 a váci és 4 a ceglédi vonalon. 2022 végéig a megrendelt járművek mindegyike forgalomba állhat, így a főváros elővárosi forgalmát szinte teljes mértékben modern motorvonatok szolgálják majd ki.
2021 februárjáig 53 saját gyártású IC+ kocsi állt forgalomba a 90 darabos szériából. Folymatban van az első osztályú, bisztrókocsival is felszerelt IC+ szerelvény gyártása is, melyekkel várhatóan a nyári szezonban már találkozhatnak utasaink. Várhatóan év végéig mind a 90 IC+ kocsi elkészül. Év elején megérkezett Szentesre az első tram-train prototípus is, várhatóan szeptember végétől megindulhat a közlekedés Szeged és Hódmezővásárhely között.
Folyamatban van 115 mozdony, 50 hibrid motorvonat és 54 új HÉV szerelvény beszerzése, eredményes eljárások esetén a nyertes ajánlattevőkkel a szerződések nyáron megszülethetnek. A beszerzések hozzájárulnak, hogy a jövő közlekedése biztonságosabb, zöldebb és fenntarthatóbb legyen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
