Hírek
2016. Március 09. 10:21, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Több mint egymilliárd forinttal nőtt a MÁV hálózati díjbevétele tavaly

Ösztönző elemekkel „csábítják” az árufuvarozókat a közútról a vasútra.
Ismét jó évet zárt tavaly a MÁV a pályavasúti szolgáltatások területén. 91,5 milliárd forintra nőtt a nemzeti vasúttársaság hálózat-hozzáférési díjbevétele, amely így 1,2 milliárd forinttal haladja meg a 2014-es adatot. A magyar vasúton vonatokat közlekedtető 43 személy- és árufuvarozó vállalat szállítási teljesítménye 39 milliárd bruttótonna kilométer lett, amelyet a kis- és közepes fuvarozócégek erősödésével és a környezetbarát közlekedési módot támogató ösztönző elemekkel sikerült elérni.
Tavaly a magyar vasútvonalakra szerződéssel rendelkező cégek száma 37-ről 43-ra nőtt. Részben az új partnervállalatok piacra lépésének eredménye, hogy az elmúlt évben csaknem öt százalékkal, 44 milliárd forintra növekedett a MÁV pályavasúti alapszolgáltatásának díjbevétele a hálózat-hozzáférési bevételen belül. A vasúti fuvarozók többféle díjat fizetnek ugyanis az általuk megrendelt és igénybevett infrastruktúráért, így például alapszolgáltatásként a nyílt vasútvonalak használatáért, a jelző- és biztosítóberendezési szolgáltatásokért és a forgalom megszervezésért; járulékos szolgáltatásként pedig a megállás céljából igénybe vett állomásokért, a felsővezeték-hálózat és üzemanyag kutak használatáért, a mozdony- és kocsitárolásért. A járulékos díjakból is csaknem 40 milliárdos bevétele keletkezett a MÁV-nak, kiegészítő és egyéb szolgáltatások címén több mint 7 milliárd forint folyt be.
A hálózat-hozzáférési bevételt az árufuvarozó vasútvállalatok számára tavaly visszatérített mintegy 300 millió forintos teljesítményösztönző elem csökkentette. A nemzeti vasúttársaság ugyanis ezzel ösztönzi a fuvarozókat a menetvonalak minél korábbi megrendelésére, de azt is támogatja, ha a szállítmányozók a közút helyett a vasutat, mint környezetbarát közlekedési módot választják. Ez azt a célt szolgálja, hogy növeljék a vasúti áruszállítás versenyképességét más szállítási módokkal szemben, elősegítve a vasúti pályahálózat fenntartásának költséghatékonyságát, az áruforgalom átterelését a vasúti pályahálózatra és a közutak tehermentesítését.
A MÁV nyílt hozzáférésű pályahálózatán közlekedő személy- és áruszállító vonatok 2015-ben összesen 39 milliárd bruttótonna kilométert teljesítettek. Ennek elérésében a közepes és a kisebb vállalkozásoknak fontos szerep jutott, mert bruttótonna kilométer teljesítményük 20 százalékkal növekedett. Így az árufuvarozási piac dinamikáját jelenleg ezek a cégek adják, emellett növelik a versenyt is.
A MÁV hálózatán kelet felöl nyugati irányba leginkább nyersanyagokat, vegyipari alapanyagokat, fémalapanyagokat, érceket, félkész- és késztermékeket, autóipari alkatrészeket és gázt fuvaroznak. Nyugatról keleti irányba pedig vegyipari termékek, autóipari késztermékek, élelmiszerek, konzervek, bútorok, mezőgazdasági gépek és üvegtermékek szállítása jellemző.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.