Hírek
2021. December 02. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotók: mti
Több mint 880 ezer ember vette fel a vakcinát az oltási akcióban

Több mint 880 ezren mentek el oltakozni a koronavírus ellen országszerte a kormány által a múlt hétre meghirdetett, és e hétre meghosszabbított oltási akcióban
- mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője Sopronban szerdán.
György István a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézetben működő oltópontot tekintette meg Széles Sándor megyei kormánymegbízottal és Molnár Sándorral, az intézmény főigazgatójával.
Elmondta, az oltási akcióban 724 ezren vették fel a harmadik, 109 ezren az első, 52 ezren pedig a második oltást.
Ezzel 6,1 millió felett van a legalább egyszer oltottak és 5,8 millió felett az immunizáltak száma. Több mint 2,5 millió embert háromszor oltottak be - tette hozzá. A politikus ezt rendkívül jelentősnek nevezte a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Az oltási munkacsoport vezetője rámutatott: a nemzetközi példák szerint a vakcina beadása után 4-6 hónappal csökken a szervezet immunválasza, és a régebben oltottak is a betegek, a fertőzők közé kerülhetnek.
Ahhoz, hogy meg lehessen előzni, hogy náluk súlyosabb lefolyású legyen a betegség, mindenképpen szükséges a harmadik oltás, hiszen az 90 százalék fölé emeli a védettséget - mondta.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a héten továbbra is előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltást kérni az ország 101 kórházában működő oltópontokon, amelyek mindegyikén felvehető a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm-vakcina is.
György István közölte: az operatív törzs kérésére az országos oltási munkacsoport foglalkozik az 5-11 éves korosztály oltási stratégiai tervének kidolgozásával, és ezzel várhatóan a jövő hét elejére kész lesz.
Ezután a kormány meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket. A gyermekeknek szánt vakcina az előzetes hírek szerint december 20. körül érkezik az országba - mondta.
Molnár Sándor, a kórház főigazgatója a helyi adatokról elmondta: az intézményben az oltási akcióban 7500 harmadik és 750 első oltást adtak be.
Hozzátette, ők november elején megemelték az oltási időpontok számát, aminek köszönhetően 6100-an jelentkeztek harmadik és 1300-an első, illetve második oltásra az akció előtti hetekben.
Azok, akik tavasszal és nyáron az intézményben vették fel az első két vakcinát, javarészt már megkapták a harmadikat oltást is - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében