Hírek
2016. Április 27. 12:16, szerda |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófelelős
TÖBB MINT 650 RÉSZTVEVŐ A HÓD-FUTÓFESZTIVÁLON
A kedvezőtlen időjárás ellenére is óriási résztvevői létszámmal zajlott le a II. Hód-Futófesztivál.
A hódmezővásárhelyi sporteseményen több mint 650-en futottak. A sportolók a város legszebb részein haladtak el a távok teljesítésekor. A tavaly még ingyenes eseményen idén a nevezési díjak ellenére is rekordrészvételt regisztráltak a szervezők.

A nevezők Hódmezővásárhely belvárosának legszebb pontjain haladtak keresztül. A rajt a Kossuth téren volt, a hosszabb szakaszokon pedig a Kása-erdő mellett, valamint az Ady Endre utcán futhattak. A Kodály utcán az ikonikus vásárhelyi kőfal sem volt túl messze tőlük, sőt a sétáló utcán is felbukkantak a versenyzők.

A legkisebbek két korosztályban (3-6, és 7-10 évesek) 300 méteres távon mérték össze tudásukat. A többi nevező pedig a 3,5, a 7 és a félmaratoni távok közül választhatott, ez utóbbiban viszont csak 12 éven felüliek állhattak rajthoz. Sőt nem maradhatott el a csapatverseny sem, a céges trióknak, valamint a 2, vagy 3 fős gárdáknak a 21 kilométeres félmaratont kellett teljesíteniük.
EREDMÉNYEK
3,5 km férfiak:
- Szabó Kornél
- Gémes Tamás
- Hegedűs Péter
3,5 km nők:
- Kiszely Boglárka
- Vajnai Kitti
- Őze Virág
7 km férfiak:
- Vörös Márk
- Süli Richárd Ferenc
- Kolonics Tamás
7 km nők:
- Bozsér Kata
- Dr. Sulyok Anita
- Kalapács Anett
Félmaraton férfiak:
- Szöllősi Renátó
- Hetényi Péter
- Simon Péter
Félmaraton nők:
- Patyiné Bogdánffy Ágnes
- Makra Ágnes
- Lengyelné Máthé Laura
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
