Hírek
2016. Április 05. 12:06, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Taxisblokád
Vásárhelyi élmények is előkerültek a taxisblokádról szóló könyv bemutatóján.
Milyen út vezetett az országot négy napra, csütörtöktől vasárnapig – az akkori jogszabályok szerint is törvényellenesen – megbénító taxisblokádra, ebben milyen szerepet játszott az akkori ellenzék, a köztársasági elnök, Göncz Árpád és mindez milyen hatással volt az Magyar Demokrata Fórum (MDF) vezette kormányra? Ezekre a kérdésekre igyekeztek válaszolni az Emlékpont hétfő esti rendezvényének előadói.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársai, Szekér Nóra és Riba András, a taxisblokád történetét feldolgozó kétkötetes könyv szerzői Zeman Ferenccel, az Emlékpont történészével beszélgetve rajzolták meg az 1990. október 25-ét megelőző napok politikai és gazdasági helyzetképét.

Szekér Nóra elmondta: a blokádot kiváltó, több mint hatvan százalékos benzináremelés közvetlen oka a kőolaj világpiaci árának jelentős növekedése volt, amely államcsőddel fenyegetetett, valamint az, hogy a Szovjetunióból érkező készletek az ország szükségletét mindössze egy-két napra fedezték, függő helyzetben tartva ezzel hazánkat. Nem sokkal korábban Washingtonban az Antall-kormány tagjaival közölték, hogy az ország csak hitelalapú segítséget kaphat a nyugattól, segélyre ne is számítsanak.

Az áremelésre ultimátumszerűen került sor. Hírét azonban a kormány a blokád előtt megtartott önkormányzati választásokig nem hozta nyilvánosságra – egyrészt annak politikai hatásaitól, másrészt felvásárlási hullámtól tartva.

– A kutatók az országos és a fővárosi rendőrsági irattárat feldolgozva sem találtunk bizonyítékot, hogy központi irányítással foglalták volna el a főbb közlekedési csomópontokat a fuvarozók – mondta el Riba András, hozzátéve, hogy a konkrét akciót a kormány kommunikációja váltotta ki, amelyre igyekezett az akkori ellenzék rászervezni, megpróbálva a kritikát össztársadalmi szintre emelni. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) úgy gondolhatta, hogy a számára eredményes önkormányzati választások után akár át is veheti a hatalmat a blokád eszközével – tette hozzá Szekér Nóra, kifejtve, hogy Horváth Balázs belügyminiszter – aki a miniszterelnöki jogköröket az épp akkor kórházba vonult Antall Józseftől vette át – inkább egyfajta új típusú BM-vezető volt, mintsem klasszikus, határozott rendőrminiszter.

A köztársasági elnök pozíciójáról Szekeres Nóra elmondta: Göncz Árpád, aki az MDF–SZDSZ paktumnak köszönhetően nyerhette el hivatalát, ha nem is nyilvánosan, de feszült viszonyban állt Antall Józseffel. A miniszterelnök péntek délelőtt arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hívja össze a parlamenti pártok vezetőit és a televízióban tegyenek közös nyilatkozatot – ezt Göncz Árpád visszautasította azzal, hogy ő „a nép mellett áll”. Délután már – a taxisok álláspontjával azonos módon – úgy nyilatkozott, hogy a fuvarozók térjenek a törvényes rend útjára, de csak akkor, ha a kormány teljesíti kéréseiket.

Ekkor már készült az a megállapodás a kormány és taxisokat képviselő szakszervezetek között, amely szerint először felszabadították volna az utakat a fuvarozók, majd megkezdték volna a tárgyalásokat. Göncz Árpád nyilatkozatát hallva azonban a taxisok a blokád további fenntartása mellett határoztak. A köztársasági elnök több nyilatkozatot nem tett az üggyel kapcsolatban, azonban – a sajtó érdeklődésétől kísérve – többször felkereste az utakat lezáró fuvarozókat.

Felmerült a helyzet katonai megoldása is, amelyre azért lehetett volna szükség, mert a rendőrség nem rendelkezett az utakat lezáró gépkocsik eltávolítására alkalmas eszközökkel – közölte Riba András, felidézve, hogy Horváth Balázs péntek reggel kijelentette: ha nem távoznak a taxisok délig, erőszakot alkalmaznak. Azonban a rendőrök hozzáállásában sem bízó vezetés túl kockázatosnak tartotta a katonai erő alkalmazását, s – bár visszavonták ezt a fenyegetést –, a baloldali sajtó erről nem tájékoztatott.

A kormány melletti vasárnapi szimpátiatüntetés vezetője, Lezsák Sándor észlelve a helyzetet, hogy a taxisok mellett azonos időben demonstráló kisebb, de radikális erővel találkozhatnak, úgy határozott, hogy a Margit-hídon és a Lánchídon átvezetve a csapatot, elkerüli a konfrontációt. Amikor a kormánypárti tüntetők a taxisok által lezárt hidakhoz értek, ott a Himnuszt kezdték énekelni, aminek hatására a blokád megnyílt előttük, így az összecsapás elmaradt.

A blokád során senki sem nyert – vonta meg a mérleget Riba András, kifejtve: az üzemanyagárakat némileg mérsékelte a kormány, amely következtében presztízsveszteséget könyvelhetett el, azonban az SZDSZ sem győzött. Szekér Nóra hozzátette: jelentős társadalmi támogatottságot vesztett Antall József kabinetje, amelyet nem is tudott visszanyerni. A blokád a későbbiekben tabutéma maradt kormánykörökben, annak konzekvenciáit nem vonták le. A politika módszertana megváltozott, Horváth Balázs helyét Boross Péter vette át, aki vonalasabb vezetést valósított meg a BM-ben.

Az előadást követően beszélgetés alakult ki az eseményre vendégként érkezett, ma már nyugdíjas vásárhelyi taxis, Kiss György és a kötet szerzői között, akik első kézből értesültek a blokád vásárhelyi eseményeiről. Kiss György elmondta: akkor a vásárhelyi gyárak szállítói, sőt, a Volán dolgozói a cégek járműveivel vettek részt a blokádban.
(Fotó: Emlékpont, archív fotó: Enyedi Zoltán)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
