Hírek
2013. Július 08. 12:59, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Tavares-jelentés - A Jobbik kezdeményezi a jelentést támogató magyar EP-képviselők meghallgatását
A Jobbik kezdeményezi, hogy az Országgyűlés külügyi, alkotmányügyi és európai ügyekért felelős bizottságai hallgassák meg azt az öt magyar európai parlamenti (EP) képviselőt, aki múlt szerdán igennel szavazott a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentésre az EP-ben. Ezt Gaudi-Nagy Tamás jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki képviselő szerint Göncz Kinga, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba és Herczog Edit (MSZP), valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjában helyet foglaló Bokros Lajos cselekedete "nyugodtan mondható hazaárulásnak", ezért el kell számolniuk tettükkel a bizottságok előtt.
A jobbikos politikus úgy véli: az elmúlt hetekben a Tavares-jelentés elfogadása mellett az Európa Tanács által tárgyalt jelentés is azt mutatja, hogy "a Magyarország elleni támadások a csúcsra járatódtak". Szerinte az Európa Tanácsban 2011 januárjától "baloldali és liberális oldalról gerjesztett támadássorozat" zajlik a magyar jogalkotással szemben.
Kiemelte ugyanakkor, hogy az EP-ben elfogadott Tavares-jelentéssel szemben az Európa Tanácsban nem kapott többséget az a jelentés, amely monitoringeljárás alá helyezte volna Magyarországot.
A Jobbik álláspontja szerint a Tavares-jelentés semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár, "ez tulajdonképpen csak az EP véleményének tekinthető". A Jobbik egy jelentést fog készíteni arról, hogy az Európai Unió és intézményei hogyan és milyen formában lépik túl a hatáskörüket és fenyegetik a nemzetállamokat - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
