Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2018. Június 25. 10:51, hétfő | Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Tanyakonferencia Röszkén

Tanyakonferencia Röszkén

„A múlt a jövendő tükre” – Pusztán hagyomány és innováció címmel tartott záró konferenciát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Röszkén.

A 2018. június 22-én, a helyi művelődési házban megrendezett szimpóziumot dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. A program során az elmúlt húsz év megyei bűnmegelőzési munkáját méltatta dr. Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács elnöke, illetve Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője is. A rendőrséggel való kiváló együttműködésről beszélt Borbásné Márki Márta polgármester. A két évtizedes munkáról M. Toronykőy Márta, a CSMRFK BMO vezetője számolt be, de szó volt a térségben végzett szociológiai felmérésről is, mely egyebek mellett a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét kutatta, valamint a külterületi vagyonvédelmi technikákról is tartottak előadást. A konferenciát Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke beszéde zárta.

A projektben számos Európában is egyedül álló elemet dolgoztak ki. Ilyen volt a Pusztázó tájékoztató kiadvány, a gyermekeknek kifejlesztett társasjátékok, illetve ennek segítségével szerezték be a szakemberek azokat a vagyonvédelmi táskákat, melyek szinte az összes olyan eszközt tartalmazzák, melyeket a mindennapok során az otthonok és az egyének védelmében fel lehet használni. Ezeket a táskákat a városi bűnmegelőzési szakemberek már beépítették munkájukba, ezzel hozva közelebb a vagyon- és személyvédelmet az emberekhez, megelőzve az áldozattá válást. A program során számos szakirányú képzést tartottak a rendőrök mellett pedagógusoknak, sőt gyermekeknek is. És ebből valósult meg az a beszerzés, melyben több ezer különféle vagyon- és személyvédelmi eszköz érkezett a megyébe azért, hogy azokat a körzeti megbízottak továbbíthassák a lakosságnak.

A program zárásához kapcsolódva egy gyermek fotópályázatot is hirdetett a CSMRFK BMO. Az „Élet a tanyán” című pályázatra 15 nevezés érkezett. Közülük a különdíjban részesült három testvér Farkas Blanka, Samu és Lujza, akik nemcsak fotókat, de írásos kiegészítést is küldtek munkájukhoz. A fiatal fotósok az eseményen dr. Piros Attila megyei rendőrfőkapitánytól vehették át jutalmukat.

Az országban egyedülálló kezdeményezésként húsz évvel ezelőtt indította el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós munkáját Tanyaprogram néven. 1997-ben - figyelemmel a térség speciális külterületi adottságaira -, az ott bekövetkező elsősorban - vagyon elleni - bűncselekményekre indították el az egyedi prevenciós programot. A cél a tanyán élők szubjektív biztonságérzetének növelése volt. A program a 2000-es évek végére egyre nagyobb szakmai elismerést szerzett, már nemcsak Magyarországon, de külföldön is. A projektet 2013-ban meghívták Valenciaba, Vilniusba és Szófiába. 2014-ben a külterületen élők biztonságának erősítése érdekében elindult a megyék közti összefogás is. A kezdeményezés és eredményei több nemzetközi díjat is hoztak Csongrád megyének, köztük 2015-ben IIASA-Shiba Alapítvány elismerését. 2017-ben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 19 millió forint egyedi támogatásban részesítette a programot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat