Hírek
2018. Június 18. 13:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Tájak, táncok és viseletpremier

Szombaton és vasárnap rendezték meg a Bóbita estet
A Hódmezővásárhely-Népkert állomástól induló vonatozással vette kezdetét a Kárpát-medence tájegységeit „bejáró” néptáncgála a hétvégén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A BFMK hat gyermektánccsoportja ‑ kiegészülve az Árendás együttessel – „Somogyország”-tól Felső-Magyarországon át egészen Moldváig vezette tánccal a telt házas előadások közönségét.
Minden év június közepén adnak számot tudásukról és mutatják be a tanév során tanult koreográfiáikat a vásárhelyi művelődési központ Tápai Lászlóné vezette ifjú néptáncosai családjuknak és az érdeklődő publikumnak. A szombaton és vasárnap megrendezett Bóbita esten több, mint tíz műsorszámból álló gálát láthatott a nagyérdemű a BFMK színháztermében. Az est résztvevői a történelmi Magyarország tájegységeinek táncaiba, népi játékaiba kaphattak betekintést.
A sort a tavasz folyamán kétszeres arany minősítést szerzett Bóbita csoport (felkészítőik: Majoros Gabriella és Vízhányó Dániel) nyitotta somogyi táncokkal, majd a mindössze másfél és három éves gyerekekből álló Tücskök játszottak édesanyjukkal a színpadon. A Tökmag csapat „Süssünk, süssünk valamit” címmel adott elő táncos gyermekjátékokat, majd a nagycsoportosokból és kisiskolásokból álló Csicsergők mutattak be dunántúli táncokat és játékokat.
Őket követték a Csillagocskák „Hosszú lábú gólya bácsi…” című műsorszámukkal. A BFMK szakkörét „kinövő”, az idén már az Árendás Néptáncegyüttesben szereplő Kiscsillag csoport (felkészítő: Bálint Alíz és Gazsi László) egy nyírségi báli mulatságot adott elő a közönség hatalmas ovációjától övezve. A Ficánkák a Dél-Alföldre jellemző „Elszaladt a kemence…” játékkal léptek színpadra, majd Kotormán Barka és Kotormán Szejke erdélyi népdalcsokorral vezette tovább az utazást. Az Árendás Néptáncegyüttes leányai moldvai, míg a fiúk széki táncot adtak elő, a műsorok sorát, mintegy keretbe foglalva az estet, ismételten a Bóbiták zárták. Az ezen a rendezvényen debütált Csürrentő – „Süss fel nap!” koreográfiát Forgó Edit tanította be a néptáncsoportnak, akik itt avatták fel a Csoóri Sándor Program támogatásával beszerzett moldvai viseletgarnitúrájukat is. A gálaműsort – amelyhez a talpalávalót Magyar Enikő és zenekara húzta ‑ össztánc zárta, s végül az év legjobb táncosai vehették át elismeréseiket: a Bóbita csoportból Rostás Benedek és Forrai Flóra, míg a Csicsergőknél Hegyi Valkó és Fejes Szofi.
Fotó: Czérnay Károly/ Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.