Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2016. Augusztus 08. 11:35, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Szovjet járművek szállták meg Vásárhelyt

Szovjet járművek szállták meg Vásárhelyt

Hét éve szervezi meg nyári találkozóját Szolnokon a Szovjet Járművesek Baráti Társasága.

A szovjet és NDK-s autók és motorok barátai – akik az ország teljes területéről gyűltek össze ezen a héten a Tisza-parti városban – szombaton Hódmezővásárhelyt keresték fel.

A járműveket a Kossuth téren állították ki, míg a gépjárművek tulajdonosai és kísérőik az Emlékpontban tárlatvezetésen vettek részt.
- Ez a találkozók történetében a leghosszabb túra, amelyet együtt tett meg a félszáz jármű – mondta el Kánya Zoltán. Az egyesület vezetője szerint ideális célpont volt Vásárhely és a város 1945 és 1990 közötti történetét bemutató közgyűjtemény, amely időszakban készültek azok a járművek, amelyeket a társaság tagjainak érdeklődésének középpontjában állnak.

Kánya Zoltán szólt arról is, hogy a Ladák, Zsigulik, Zaporozsecek, Moszkvicsok, Wartbugok, valamint a motorok, az Izsek, Uralik és ETZ-k egy részét naponta használják a tulajdonosok, másik részét csak hétvégente veszik elő, de akadnak olyan gyűjteményi darab, amelyek OT rendszámmal és minősítéssel rendelkeznek, és csak az ilyen találkozókra hagyják el velük a garázst.

Az Emlékpontba tervezett egyórás látogatás helyett még két óra elteltével is a kiállítási területen az érdekességeket keresték a vendégek, akik ismerősként köszöntötték a Hódmezővásárhelyen készített személyautót, a Pulit, de a retro büfében is szívesen időztek a vendégek, akik a látogatást követően Mártélyt keresték fel.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat