Hírek
2023. Március 13. 10:39, hétfő |
Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
Szoros csatában veszítette el hazai veretlenségét a Kosársuli
A KTE-Duna Aszfalt U23 ellen lépett pályára szombat este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában.
Vuk Pavlovic együttese kiélezett meccset játszott a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Stojan Ivkovic által irányított tehetséges kecskemétiekkel, ám végül vereséget szenvedett, így elveszítette hazai veretlenségét.
A két csapat novemberben egyoldalú mérkőzést vívott Kecskeméten, hiszen akkor az A-csoportos csapatnál is edződő fiatalokkal felálló hazaiak 72-47-re győztek. Azóta ellentétes utat járt be a Kosársuli és a KTE is: a vásárhelyi együttes a negyedik, a kecskeméti a tizedik helyről várhatta a találkozót, aminek a sűrű mezőny nagy harcában a felsőházi rájátszás szempontjából is jelentősége volt.
Amilyen jól kezdett a Kecskemét, annyira gyengén a Kosársuli: négy és fél percig csak a vendégek akarata érvényesült, a felnőttválogatottban is bemutatkozó Kiss vezetésével 13-0-val kezdtek. Vuk Pavlovic időt kért, majd miután Knyur kosarával megtört a jég, zárkózni kezdett a vásárhelyi csapat - a 7. percben Kelemen, a 9.-ben Borbáth és Bálint szórt triplát, utóbbi hármasa hét pontra hozta vissza a Kosársulit (17-24). A negyed vége viszont a vendégeké volt, hiszen előbb Tóth Barna dobott hárompontost, majd a vásárhelyi születésű, a Kosársulinál is nevelkedő Botka szerzett dudaszós, majdnem egészpályás kosarat (17-30).
A különbség a második negyed első felében sem változott, hiszen a szorosan védekező KTE kiváló százalékkal dobott közelről és távolról is, míg a sokat hibázó Kosársuli nem találta a saját játékát. Az egész meccsen remekül játszó Pinnyey vezetésével aztán kezdett ismét magára találni a csapat, mínusz tizenkilencről (23-42, 14. perc) előbb egy 5-0-val, majd egy 9-0-val éledtek újra a remények. A félidőben 46-37-es kecskeméti előnyt mutatott az eredményjelző.
Bár a második negyed végén úgy érezhettük, rosszkor jött a szünet a Kosársulinak, át tudta menteni a lendületet a folytatásra is. Bálint, majd Knyur jeleskedett triplával, Varga Ákos hármasánál először kapta el a Kecskemétet a csapat (48-48), a 26. percben, 50-49-nél pedig a vezetést is sikerült átvenni. Innen jó színvonalú, sikeres egy-egyezésekkel, okos passzokkal és pontosan felépített támadásokkal tarkított adok-kapok kezdődött, ahol hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A negyed végén, Varga Ákos kettesét követően a Kosársulinál volt az előny (62-60).
5-0-val kezdte a Kecskemét a zárónegyedet, ám előbb Botka triplájára Kelemen, majd Ivkovicéra Borbáth válaszolt hármassal. A 35. perctől elkezdett kiválóan zárni védekezésben a KTE, szinte egyetlen betörést sem engedtek a Kosársulinak, így palánk alatti játék híján a triplákra kellett hagyatkozni. A 37. perc elején néggyel ment a Kecskemét (69-73), erre Bálint válaszolt hármassal, majd az utolsó két percre fordulva Borbáth találta meg zseniális passzal Pinnyeyt (74-75). Bő egy perccel a lefújás előtt időt kért Vuk Pavlovic, ám nem sikerült átvenni a vezetést, helyette a másik oldalon Tóth Barna válaszolt egy, a kecskeméti szempontból a legjobb pillanatban érkező triplával (74-78). Az utolsó pillanatokban sem adta fel a Kosársuli, Kelemen extra kosaránál felcsillant a remény, ám már nem maradt idő a fordításra: 78-76-ra a Kecskemét győzött, így elvette a Kosársuli hazai veretlenségét.
A meccs legeredményesebbje a 20 pontig jutó Kiss lett, míg a Kosársuliból a 15 pontot és 10 lepattanót jegyző Pinnyey dupla-duplázott. A Kosársuli továbbra is negyedik a tabellán, míg a Kecskemét jelenleg a kilencedik helyet foglalja el.
NB I/B Zöld csoport, 23. forduló:
Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-KTE-Duna Aszfalt U23 76-78 (17-30, 20-16, 25-14, 14-18)
Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: dr. Varga, Téczely, Farkas
Kosársuli: Varga Á. 12/3, Borbáth 12/6, Knyur 5/3, Bálint 14/12, Pinnyey 15
Csere: Kelemen 14/6, Varga Z. 4, Karsai -, Bősz -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic
Kecskemét: Tóth Barna 12/6, Ivkovic 18/9, Tóth Balázs -, Egeljic 9/3, Kiss 20
Csere: Botka 6/6, Tóth P. 7, Velkey 6/6
Vezetőedző: Stojan Ivkovic
Vuk Pavlovic értékelése: „Nagyon nehezen indult a mérkőzés. Kemény védekezést kaptunk a Kecskeméttől, amihez nem tudtunk alkalmazkodni: nem úgy működtek a támadások, a helyzetkialakítások és befejezések, ahogy szerettük volna, ők viszont jól mentek a támadólepattanókra, az első negyedben megtalálták az előnyeiket. Volt egy periódus, ahol nem is sikerült kosarat dobtunk, viszont óriási dolog, hogy utána elkezdtünk kosárlabdázni, elkezdtünk keményebben védekezni, megtaláltuk a réseket, volt türelmünk végigjátszani a támadásainkat és szép kosarakat is szereztünk. A végén egálhelyzetben, egy extra dobással a Kecskemét átvette a vezetést és meg is őrizte az előnyét. Talán ez volt a szezon legizgalmasabb mérkőzése, és bár csalódott vagyok, hogy kikaptunk, de megyünk tovább. Van még hátra két mérkőzésünk, még mindig a saját kezünkben van a sorsunk a playoffhelyeket illetően. Dolgozunk tovább, ki fogjuk javítani a hiányosságainkat, turbózunk a játékunkon, és bízom benne, hogy mindkét hátralévő meccsünket megnyerjük.”
A folytatásban, egyben az alapszakasz zárásaként a tabella első két helyezettjével játszik a Kosársuli, mindkétszer hazai pályán: március 24-én, pénteken a második Miskolc, majd április 2-án, vasárnap az éllovas Budafok látogat a Hódtói Sportcsarnokba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
