Hírek
2023. Április 19. 14:49, szerda |
Helyi
Forrás: Bódi Ábel
Szomszédod, a pele

Vagy a lakótársad. Könnyen lehet ugyanis, hogy vígan eléldegélnek a padlásodon vagy a fészerben, esetleg a kert valamely félreeső odújában. Jobb, ha megismered őket!
Európában a pelefélék négy fajával találkozhatunk, legalábbis, ha szemfülesek vagyunk, ugyanis leginkább éjszaka mozognak, és akkor is úgy, hogy mi lehetőleg ne vegyük észre őket. Megfigyelésüket nem könnyíti meg, hogy rendkívül gyorsak és aprók. Például a nagy pele olyannyira hatalmas, hogy összegömbölyödve elfér az ember tenyerében, habár testhossza a farkával együtt a 40 centimétert is súrolhatja. Jóval kisebb két „unokatestvére” a kerti és a mogyorós pele, akik jó, ha elérik a 18 centit.
Habár a rágcsálókról általában mindenkinek az egér vagy a patkány ugrik be, közel sem csinál annyi bajt, mint az említettek. Táplálékukban – leginkább a kerti peléében – ugyan szerepelhetnek például egérivadékok vagy kisebb énekesmadarak tojásai, mégis mindannyian jobban szeretik a különféle rovarokat, gyümölcsöket és magvakat. Ezekből pedig az ember környezetében bőven akad, így mindegyik honos faja előszeretettel telepedik körénk.
A mogyorós pele is gyakori vendég lehet a padláson.
Kép: Canva
Az erdei pele viszont kivétel, hiszen ő „fészekrakó”. Gömb alakú lakóhelyét fák ágaira rakja, de előszeretettel választja a madaraknak kitett költőládákat is. Nem ritkán rábukkanhatunk, ha tavasszal tojások után kajtatunk a kihelyezett odvak körül. Ezekben aztán télen is lelhetünk alvó pelére, de mogyorósból még akár nyáron is, mivel ha nagy kánikula van, akkor nyári álomba merülnek.
Könnyű megkülönböztetni a többiektől a bojtban végződő farkú erdei pelét, neki egy fekete sáv is van a szeménél, csakúgy, mint a kerti pelének, utóbbi azonban jóval nagyobb termetű. A mogyorós pelét sokan összetévesztik az egérrel, de barnás színe és feltűnően nagy szeme, valamint szőrös farka árulkodó.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.