Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2018. Március 21. 14:42, szerda | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Szombaton egy napra bezár a Nyugati pályaudvar

Szombaton egy napra bezár a Nyugati pályaudvar

Négyszázan dolgoznak az előre tervezett karbantartáson

Március 24-én, szombaton egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. Ez érinti a váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat. A pályaudvart szombaton teljesen lezárják, de néhány vonatot már 23-án este és 25-én délelőtt is érintenek a menetrendi változások. A vonatok ideiglenes végállomásai és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros között a BKK és a MÁV-HÉV járataival érdemes utazni.

A forgalomkorlátozás egy korábban ideiglenesen megjavított felsővezeték, amely a Vágány utca melletti pályaszakaszon, a pályaudvarra vezető vágányok felett keresztben húzódó tartószerkezeten található, ezért minden ki- és bevezető vágányt érint. A végleges és biztonságos helyreállítás érdekében a teljes felsővezeték-hálózatot feszültségmentesíteni kell. Egy újabb meghibásodás több napra megakadályozná a vonatközlekedést, ezért a lehető legkorábbi időpontot választották a karbantartásra, amikor már az időjárás is lehetővé teszi a sérült szakasz cseréjét.

A vonatforgalom szünetelése lehetőséget ad olyan karbantartásokra is, amelyek csökkentik az esetleges meghibásodások számát. Egyszerre csaknem 400 szakember dolgozik az idénre ütemezett pálya-, biztosítóberendezési- és ingatlan karbantartási feladatok gazdaságos és megfelelő minőségű kivitelezésén, mivel ezek a tevékenységek üzemszünet alatt gyorsabban és hatékonyabban végezhetőek. Alapvető cél az üzemzavarok minimálisra csökkentése, a meglévő sebességkorlátozások felszámolása, melynek köszönhetően javulhat a menetrendszerűség és megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés.
A pályaudvaron üzlethelyiséget bérlők részére a lezárás idejére vonatkozó bérleti díjat kompenzációként jóváírja a vasúttársaság a következő számlával.

A legfontosabb menetrendi változások:

  • A Budapest–Esztergom vonalon a vonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek.
  • A Budapest–Vác–Szob vonalon a zónázó vonatok megállnak Felsőgöd, Dunakeszi-Gyártelep, Rákospalota-Újpest, Istvántelek megállóhelyeken rákosrendezői tartózkodással, majd folytatják útjukat Zuglón át a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon a ceglédi állomásig.
  • A személyvonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek.
  • A reggeli gyorsított vonatok Vác felől Rákospalota-Újpestig közlekednek.
  • A 70-es, Budapest–Vác–Szob vonalon, a nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat március 23-án este 18:30-tól a Keletibe érkezik és 25-én 9:25-ig onnan indul.
  • A Budapest–Veresegyház–Vác vonal járatai Rákospalota-Újpest állomásról indulnak és addig közlekednek.
  • A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza, illetve a Budapest–Cegléd–Szeged vonalon közlekedő valamennyi InterCity vonat, illetve a lajosmizsei személyvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és a végállomásuk is Zugló. A sebesvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is futnak be. A zónázó vonatok összevonva közlekednek rákosrendezői tartózkodással, majd folytatják útjukat a 70-es vonalon Szobig. A monori személyvonatok Kőbánya-Kispestig járnak és onnan indulnak. Néhány vonat már március 23-án este csak Zuglóig, illetve 25-én hajnalban csak Zuglótól közlekedik.


Nyugati pályaudvar lezárásának idejére a MÁV-START és a BKK az alábbi járatokat és útvonalakat javasolja:

  • A BKK szombaton közlekedteti a 12M jelzésű villamost is, így Rákospalota–Újpest vasútállomásról a Lehel térig közlekedő 12M és 14M metrópótló villamosokat lehet igénybe venni.
  • Rákospalota–Újpest vasútállomásról a belváros felé közlekedők a villamosokról Újpest-Központnál, vagy Lehel térnél szállhatnak át az M3-as metrópótló autóbuszra.
  • Újpest vasúti megállóhelyről és Kőbánya-Kispest vasútállomásról a belváros felé az M3-as metrópótló autóbuszokkal lehet utazni.
  • Aquincum megállóhelyről a H5-ös HÉV-vel is el lehet jutni a belváros felé.
  • Zugló vasútállomásról az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es, 133E autóbuszokkal a belváros felé, az 1-es villamossal pedig a Hungária körúton lehet továbbutazni.

Az érintett vasútvonalakon és a csatlakozó vonalakon, március 23-tól március 25-ig érvényes módosított menetrendek már megtekinthetőek a vasúttársaság honlapján:
https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/vaganyzar

A MÁV-START arra kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A könnyebb eligazodást letölthető, vágányzári térképek is segítik a MÁV-csoport honlapján http://(www.mavcsoport.hu), melyek az alábbi linken érhetőek el:

https://www.mavcsoport.hu/mavinform/nyugati-palyaudvaron-jelentos-korlatozas-lesz-marcius-24-en

Az utasok tájékozódhatnak továbbá a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.


A karbantartási munkákról:

A felsővezeték végleges helyreállításán kívül az egynapos lezárás számos karbantartás összehangolt elvégzését teszi lehetővé, mivel ezek a munkák sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezhetők üzemszünet alatt. Ilyen például a felsővezetéki berendezések, előfűtések átvizsgálása, a transzformátorállomások, valamint a felsővezeték-tartóoszlopokon található térvilágítási lámpatestek karbantartása, a világítás hatékonyabbá tétele.

Biztosítóberendezési területen mérik a villamos és mechanikus állítású váltók műszaki paramétereit, ami lehetővé teszi a váltóállító-szerelvények műszaki állapotának meghatározását. Ennek ismeretében olyan beavatkozások is elvégezhetőek, mint például a használtabb állapotú váltóállító szerelvények cseréje, aminek révén csökken az üzemzavarok száma és javul a biztonság.
Síncseréket és aljcseréket végeznek a fővágányok esetében,, míg a tárolóvágányokra vezető szakaszokon kitérőfákat cserélnek, valamint sínhibákat szüntetnek meg. Két helyszínen nagy munkagépekkel ágyazatrostálásra és kapcsolódó kiegészítő munkálatokra kerül sor a sebességkorlátozások megszüntetése érdekében. Az irányítótoronyban, a víziközmű-hálózaton és a perontetőn is javításokat végeznek. A homlokzatokat átvizsgálják, hogy megelőzzék a vakolathullást, és megtisztítják a csarnok üveg- és falfelületeit.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű