Hírek
2015. November 02. 15:09, hétfő |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy
Szlovák katonák Hódmezővásárhelyen
A Magyarországra érkező szlovák katonák ünnepélyes fogadását tartották november 1-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
A szlovák kormány jóváhagyásának értelmében 21 szlovák katona, valamint haditechnikai eszközök érkeztek Magyarországra, akik a Visegrádi Négyek (V4) hadseregeinek felajánlásai alapján vesznek részt a „Balaton 2015” elnevezésű közös kiképzésen.


A kiképzésen a magyar állomány mellett október 15-e óta részt vesz egy szintén 21 fős cseh logisztikai kontingens is. A közös kiképzésen a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére való felkészülés és tapasztalatcsere mellett a résztvevő országok katonái gyakorolják az együttműködést, megismerik egymás technikai eszközeit és azok használatát.

Az ünnepélyes fogadáson a szlovák katonákat Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke köszöntötte.

Ezt követően Drót László ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese megköszönte a jelen lévő külföldi katonáknak, hogy hozzájárulnak a katonai kapcsolatok erősítéséhez. A parancsnokhelyettes beszédében hangsúlyozta, hogy „a jó katonai együttműködés, amit nemzeteink a NATO, az Európai Unió és a V4 szervezetében folyamatosan gyakorolnak, megteremtették annak az alapját, hogy a jelenlegi helyzetben is sikeresen tudjuk teljesíteni feladatainkat.”

Az októberben kezdődött „Balaton 2015” elnevezésű kiképzés december 15-ig tart.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
