Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2018. Szeptember 13. 15:14, csütörtök | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Színes ősszel készül a BFMK

Színes ősszel készül a BFMK

Színes programsorozattal készült az idei őszre a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Varga Anikó intézményvezető, aki kiemelte, hogy a művelődési központon belül megrendezett események mellett több szabadtéri programra is várják a látogatókat.

Új kezdeményezés a Lélek bérlet, amelynek első előadásán Lippai Marianna Az életet nem érteni, hanem élni kell címmel tart előadást szeptember 14-én. A Gombos-bérlet szeptember 22-én „startol", Varsányi Anna két monodrámáját Törőcsik Mari unokája, Járai Máté, valamint Szilágyi Annamária adják elő. Október másodikán vígjátékkal kezdődik a korlátozott számban még megvásárolható Bessenyei-bérlet sorozata, Koltai Róbert rendezésében neves színészek közreműködésével láthatják a nézők a Színházkomédia című előadást. A Filharmónia bérlet első előadásán, október 12-én pedig a Magyar Állami Operaház társulata mutatja be Puccini Turandotját.


Szeptember 21-ig látható a két fiatal alkotó, Sipka Bertalan és Jankó Attila Mi című fotó- és verskiállítása a BFMK első emeletén, amelyet követően szeptember 28-tól az 1960-as–1980-as évek játékainak világát mutatja be az Unokáinknak is látni kell című tárlat.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében rendezik meg a hódmezővásárhelyi kórház gyermekosztályát segítő jótékonysági koncertet, amelynek fellépői Komlósi Ildikó Kossuth-díjas operaénekes és Balogh József Liszt Ferenc-díjas zongoraművész lesznek.

Szeptember 20-án Dani Imre zenés-szatirikus költői estjét rendezi meg a művelődési központ. Szeptember 21-én Hrutka Róbert Fonogram- és Artisjus-díjas gitáros, énekes, zeneszerző és Nagy Dániel Viktor Junior Príma-díjas színművész zenés estje kínál kikapcsolódást, míg szeptember 28-án a magyar népmese napjának alkalmából mesefelolvasás, filmvetítés, mesekuckó és mesesarok várja a családokat.

A művelődési központ épületén kívül is szervez programokat a BFMK. Szeptember 21-én és 22-én Szüreti Napok lesznek a Sóshalmi Olvasókörben népi játszótérrel, interaktív foglalkozásokkal és népzenei műsorral, míg szeptember 29-én Szent Mihály-napi sokadalom lesz a kopáncsi tanyamúzeumban. Mindkét helyszínt kerékpáros túra keretében is megközelíthetik az érdeklődők.


Szeptember 29-én a népművészeti tájházban az Őszelő Népzenei Fesztivál népzenei koncertekkel várja a közönséget, míg az október 7-i, Vásárhelyi Ízök Fesztiválja hetedik alkalommal a sétálóutcára várja a hagyományos ételeket készítő csapatokat, de lesz táncház, fúvós- és népzenei koncert is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.