Hírek
2023. Május 03. 11:02, szerda |
Helyi
Forrás: Börzsey Barbara
Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!
Tavasszal előbb-utóbb minden kertben és füves utcai területen felbőgnek a fűnyíró gépek és a fűkaszák.
Még azoknál is, akik nagyon helyesen egy ideig méhlegelőként hagyták tündökölni a pázsitban burjánzó gyönyörű vadvirágokat.
A legtöbb ember pedig kifejezetten szereti a frissen nyírt fű illatát. Hogy miért okoz kellemes érzést bennünk ez az aroma, arra több magyarázat is létezik. Egyrészt evolúciós okokra is visszavezethető, másrészt a fű illata tudat alatt az ehető, finom növényi táplálékokra emlékeztethet minket, illetve a nyárra, a kertünkben töltött boldog percekre is asszociálhatunk.
Azonban azt kevesen tudják, hogy ennek a friss, üde illatnak igazából drámai magyarázata van. Ugyanis ez nem más, mint a fű segélykiáltása. A megtámadott fűszálak feromonokat – úgynevezett GLV-ket – bocsátanak ki figyelmeztetésként a többi növény számára.
A GLV-k a szerves vegyületek egy csoportja, amelyet szinte minden zöld növény képes kibocsátani. Amikor megtámadják vagy károsítják őket, jellemzően nagy mennyiségben engedik a levegőbe ezt az anyagot, így jelezve más növényeknek vagy akár állatoknak a veszélyt.
Amikor tehát nyírni kezdjük a füvet, a fűszálak kétségbeesett „segélykiáltásokat” engednek a levegőbe, ami figyelmezteti a messzebb lévő társaikat, hogy vigyázzanak, mert „jön a fűnyíró”. Ez pedig arra ösztönözheti a növényeket, hogy az erőforrásaikat igyekezzenek a gyökerek felé irányítani, így a vágás után ez segíthet a növekedésben.
A különböző növények eltérő GLV-ket engedhetnek a levegőbe, amelyek más-más reakciót indíthatnak el a növényekben vagy akár bizonyos állatokban. A növényevők által megrágott kukorica például olyan GLV-t bocsát ki, amely arra késztetheti a többi növényt, hogy olyan anyagot termeljenek, amelytől kevésbé lesznek ízletesek. Más növények pedig olyan GLV-t bocsátanak a levegőbe, amely odavonzza azokat az állatokat, amelyek a növényt károsító és épp rágcsáló rovaroknak az ellenségei.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
