Hírek
2017. Október 18. 09:20, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Szerelem papírrepülőn az Emlékpontban
Hétköznapi történetek, mint a történelem építőkockái
A sajtó számára kedden rendezett bejáráson pillanthattak be a tudósítók a még rendezés alatt álló, Szerelem papírrepülőn című kiállításba a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A Centropa Alapítvány október 19-én 17 órakor nyíló látványos tárlata az elmúlt század eleji magyar zsidó életmódot mutatja be sok fényképpel és személyes dokumentumokkal.

– A kiállítást csütörtökön a tárlat kurátora, Czingel Szilvia néprajzkutató, kulturális antropológus és Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség vezetője nyitja meg – mondta el a kiállítást bemutató Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője. Mint kifejtette: a kiállítást létrehozó Centropa Alapítvány célja bemutatni a zsidóság mindennapjait, hogy a szélesebb közvélemény ne csak a holokauszttal és a zsidóság szenvedésével ismerkedhessen meg, hanem azzal is, hogy hogyan volt jelent a zsidóság a magyar társadalomban és hogyan volt annak integráns része.
Az intézményvezető hangsúlyozta: hajlamosak vagyunk utólag úgy vélni, hogy évezredes szembenállás volt a zsidóság és a többségi keresztény társadalom között, holott számos történeti korszak ennek ellenkezőjét igazolja, így fénykornak számít a kiállítás fotóin és levélrészleteiben megjelenő korszak, a dualizmus időszaka. Ekkor mind Budapesten, Szegeden, vagy épp Hódmezővásárhelyen is integráns része volt a zsidóság a helyi társadalomnak, a kultúra, a sajtó, a bank- és hitelélet és az iparosítás területén éppúgy kivették a részüket, mint a többségi társadalom tagjai.
– Ennek az időszaknak vetett véget az első világháború, amelyet a családi emlékeken keresztül ragad meg a kiállítás. A háború elsősorban a férfiak világát érintette, ám a kiállítás azt is megmutatja, hogy a nők, a gyermekek és a családok hogyan élték meg ezt a traumát – mutatott rá Miklós Péter, hangsúlyozva, hogy a bemutatott levélrészleteken és történeteken át valóban emberközelbe kerülnek a száz évvel ezelőtt megtörténtek, amelyek az egyéneknek, a közösségeknek és az államoknak – így Magyarországnak is – a történetét meghatározta a Nagy Háború.
– A Szerelem papírrepülőn című kiállítás az első vidéki helyszíne a hódmezővásárhelyi Emlékpont – emelte ki az intézményvezető. A tárlat fontos üzeneteként Miklós Péter kiemelte: hogy a történelem nem csak valami távoli, fennkölt és magasztos dolog, hiszen annak szereplői a mindennapok emberei is, így szülők, férjek, feleségek, szerelmesek, gyermekek és családok alakítják azt és élik meg, míg a történelemkutatás számára fontos, hogy központjába kerüljenek ezek a mindennapi történetek, hiszen mi is ezekben a történetekben éljük meg mindennapjainkat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
