Saját 1956-os történetét foglalta kötetbe Csizmadia Zoltán és felesége. Az 56 magyar ifjúsága című könyvet szerdán mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

Csizmadia Zoltánnéval a közgyűjtemény történésze, Nagy Gyöngyi beszélgetett.
Budapesten, 1956-ban ismerte meg egymást a két fiatal a fővárosban, Zoltán képzőművész főiskolai hallgató volt, Jolán pedig a Műszaki Egyetem Vegyész Karára járt. A forradalom légköre mindkettőjüket megérintette.

A Soporonból származó Simon Jolán megtapasztalta, hogy Rákosi Mátyás diktatúrája idején a Himnuszt csak a templomban énekelhették, állami ünnepekkor csak az Internacionálé volt hallható és azt is értetlenül fogadta, amikor a generalisszimusz születésnapján „Éljen Sztálin, a világ megváltója” felirat jelent meg a városban.

Az október 23-i felvonulást már a megelőző napon szervezték a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahová a Műegyetemről is érkeztek szervezők, akik magukkal hozták a Szegeden megalakult MEFESZ fiataljainak követeléseinek listáját is. Persze – tette hozzá Simon Jolán – spiclik is voltak a társaságban, így a minisztériumban értesülhettek a megmozdulások terveiről.

Október 23-án jelent meg a műegyetemi diákok lapja, a Jövő Mérnöke, amely címlapon hozott tíz pontot a megfogalmazott tizenhatból, közöttük a többpártrendszer követelését is. S hogy mindenkihez eljussanak a követelések, a diákok tanáraik segítségével kinyomtatták a teles szöveget.

Október 23-án minden műegyetemista a nagygyűlésre ment, s amikor a tömeg elindult, az utca két oldalán állók üdvözölték őket. A Bem téren meghallgatták a fiatalok Veres Péter beszédét, majd a vásárhelyi születésű színész, Bessenyei Ferenc szavalta el a Nemzeti dalt. Útban a Parlament felé mindenki mosolygott, az emberek felszabadultak voltak, örömmel és barátsággal fordultak egymás felé – idézte fel Simon Jolán, aki ott volt a kétszázezres Kossuth téri tömegben, amikor Nagy Imre az Országház erkélyéről szólt a megmozdulás résztvevőihez.
A MagyarKépzőművészeti Főiskola épületét november 7-én szovjet páncélosok fogták körbe. Aki tudott, elmenekült az épületből, a fegyvereiket az egyik terembe zárták. Az épületet őrző négy fiatalt és a fegyverekért visszaérkező két főiskolást a termeket átkutató szovjetek megtalálták, és egy golyószóró-sorozattal végeztek velük.

Jolán november 15-én a budai Várba igyekezett, ahová a MEFESZ gyűlését szervezték, azonban az elmaradt. Ekkoriban már házkutatásokkal, letartóztatásokkal igyekeztek megfélemlíteni az egyetemi ifjúságot, s mikor Jolán szobatársával a Lánchíd pesti hídfőjéhez ért, őket is letartóztatták. A szovjet parancsnokságra vitték a lányokat, ahol a kihallgatásban egy magyarul rosszul beszélő tolmács működött közre. Jolán jól beszélt oroszul, eredetiben olvasta kedvenceit, Puskint és Tolsztojt, és ennek tudja be, hogy néhány nap után végül egy hét fogvatartás után elengedték.

Február volt, amikor ismét megkezdődött a tanítás a vegyész szakon, Jolán ellen fegyelmi határozatot hoztak: mivel nem tagadta meg a forradalmat, eltávolították a diákszállóból. Jolán döbbenten tapasztalta, hogy az általa átélt napokról a kommunista propaganda mint ellenforradalomról beszélt és sorra jelentek meg az 1956-os eseményeket gyalázó könyvek.