Hírek
2015. Augusztus 04. 11:56, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens
Szerdától zsűrizik a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát
Szerdán kezdődik és három napon át tart a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott mintegy hatszáz műalkotás zsűrizése Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.
A legnagyobb múltra visszatekintő tárlat előkészületei miatt a héten zárva tart a Kossuth téri kiállítóhely.
A tavalyi rekordszámú, több mint 800 beadott alkotást követően az idén nagyságrendileg kevesebb mű közül kell kiválasztania a nyolctagú zsűrinek azokat a darabokat, melyeket az október első vasárnapján nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet. A 62. Vásárhelyi Őszi Tárlatra több, mint 250 alkotó mintegy 600 művel jelentkezett, hogy megméretesse magát az országban legrégibb múltra visszatekintő kortárs művészeti seregszemlén.
A művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai egyenként szavaznak minden alkotásról, de az csak másnap dől el, hogy körülbelül mely kétszáz mű szerepelhet az őszi kiállításon. A pénteki napon dönt a zsűri arról, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, mely fiatal alkotó részesül a havi 100 ezer forintos Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjban, illetve ki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. A bennmaradt művek listája az elkövetkező héten kerül nyilvánosságra a www.oszitarlat.hu honlapon, az elismerésben részesülők nevei viszont a megnyitóig titokban maradnak.
A 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének tagjai:
- Dr. Nagy Imre múzeumigazgató, művészettörténész, a zsűri elnöke és a tárlat rendezője
- Balogh Gyula Tornyai-plakettes festőművész
- Hegedűsné Dékány Magdolna kulturális tanácsadó
- Dr. Pogány Gábor művészettörténész
- Szabó Ábel Tornyai-plakettes festőművész
- Szabó Noémi művészettörténész
- Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
- Taubert László szobrászművész
A zsűrizés és a tárlat előkészületei miatt az Alföldi Galéria augusztus 10-ig zárva tart a látogatók előtt, az Alföld művészete állandó kiállítást jövő kedden 10 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Kossuth téri kiállítóhely emeleti termeiben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
