Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2017. November 24. 11:43, péntek | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Szent László az Emlékpontban

Szent László az Emlékpontban

Szent László emlékére igyekszik felhívni a figyelmet a nevét viselő emlékév, valamint a szent király életét és annak hatását bemutató tárlat, amely csütörtök este óta látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

A kiállítást megnyitó Gaal Gergely kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a Szent László Emlékév Tanácsadó Testületének elnöke kifejtette: Szent László uralkodóink közül nemcsak daliás termetével magasodott ki, de államférfiként, hadvezérként és jogalkotóként is maradandót alkotott.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vásárhelyi csoportjának rendezvényén Gaal Gergely rámutatott: Szent László szilárd, keresztény hitével ma is példát mutat valamennyi, európai vezető számára, s a világ vezetőinek is olyan példaképekre lenne szüksége, mint a Kárpát-medence szerte ma is az egyik legnépszerűbb uralkodónk, Szent László. A képviselő hozzátette: az Árpád-ház időszaka a magyar történelem egyik legdicsőségesebb kora és ez a dinasztia adta a legtöbb keresztény szentet az európai uralkodói famíliák közül.

Az államalapító Szent István király uralkodását követően a magyar állam akár meg is rendülhetett volna, s hogy ez nem így történt, az köszönhető az 1077-ben trónra lépett Szent Lászlónak is, aki megszilárdította a Szent István által megkezdett államrendszert, miközben elmélyítette a magyarságban a keresztény hitet. Életműve felhívja a figyelmünket, hogy van tennivalónk ma is a belülről és kívülről is fenyegetett keresztény Európa védelmében – mondta el a képviselő.

Szent László igazi ereje az ő lelkületében volt – fogalmazta meg Németh László esperes a kiállításmegnyitó résztvevőit köszöntve. Szent László avatta szentté Szent Istvánt, Imrét és Gellértet – emlékeztetett Németh László, aki Faddy Othmár ferences atyát idézte, aki szerint a nagy magyar égbolton ott ragyognak szentjeink, akiknek életpéldájának élő kapcsolatban kell állnia a mindenkori magyar ifjúsággal, hogy példájukból, hazaszeretetükből és hitükből erőt merítve tegyék meg mindazt, amelyet akkor ők megcselekedtek.

A fiúörökös nélkül elhunyt Szent István halálakor már veszélybe került a monarchia, trónviszályok és a szomszédos országok várható támadása, valamint pogánylázadások fenyegették, ám Szent Lászlónak köszönhetően a tizenegyedik század végére egy stabil, keresztény, expanzióra képes állam alakult ki – értékelte a megnyitót követő konferencia első előadásában Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője a király államszervezői tevékenységét.

Szent László nem trónörökösként született, meg kellett küzdenie a trónért, unokatestvérének mellőzése után, testvére halálát követően juthatott az uralkodói székbe, majd családi érdekei mentén beavatkozott a kijevi és lengyel trónviszályokba, s hadat viselt a besenyők és az úzok ellen, valamint konfliktusba keveredett a római pápával Horvátország és Szlavónia kapcsán, amelyeket uralma alá vett. Szent László a Szent István által megkezdett munkát, a közép-európai állam megteremtését fejezte be – fogalmazta meg Miklós Péter.

Az Újkígyósról érkezett néprajzkutató, Harangozó Imre előadásában rámutatott: Szent László a magyar néphagyomány egyik legkedveltebb uralkodója, a róla szóló legendák elterjedtek az egész Kárpát-medencében. Egy Csángóföldön gyűjtött monda szerint Szent László király lova patkójának nyoma ma is ott látható a környék köveiben, s a nyomban összegyűlt reggeli, „kezdetlen” vízben megmosdott lányok szebbek lesznek, sőt a betegek is meggyógyulnak tőle. Az Orosháza melletti Szentetornyán egy kilencvenéves nénitől hallott Szent László-történet szerint a király katonáinak a hegyekben járva elfogyott az ivóvize, amikor a király a sötétben feltűnő kunyhóban Szent Márton püspökre talált, aki végül elvezette a helyre, ahol a király kardját leszúrta, s a földből ivóvíz tört elő, amely elegendő volt a katonák és lovaik számára is.

Otthon a hazában csak akkor lehetünk, ha ezeket a valósgon túli, de mégis a valóságot elénk táró történeteket megismerjük és tudjuk a környezetünk köveihez kötődő legendákat. A néphagyományban aszent királyok pedig nem politikai, vallási, vagy ideológiai alakokként élnek tovább, hanem a mindennapokban jelenlévő, ránk és életünkre ható személyek – mondta Harangozó Imre.

A kiállítás december 10-ig tekinthető meg az Emlékpont első emeleti kiállítótermében.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű