Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2014. December 10. 08:47, szerda | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

SŰRŰ HÉT ELÉ NÉZ A KOSÁRSULI

SŰRŰ HÉT ELÉ NÉZ A KOSÁRSULI

Két nehéz mérkőzése lesz a héten a Vásárhelyi Kosársulinak.

Az eddig hibátlan kék-sárgák pénteken Tiszaújvárosban lépnek pályára a keleti csoport harmadik helyezettje ellen. Vasárnap pedig egy igazi erőfelmérőn fogadják a nyugati listavezető Bonyhádot a Hódtóiban, a tét a Hepp Kupa négyes döntő lesz.

A tiszaújvárosiak sokáig a Kosársulihoz hasonlóan veretlenül álltak keleten, azóta csak egy vereségük van. November végén, a második helyezett debreceni fiatalok fektették két vállra őket. Az Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieket eddig sem volt szabad alábecsülni, hiszen az elmúlt években mindenkire veszélyesek voltak hazai pályán.

A gárda statisztikáira pillantva kiderül, hogy a Varga, Béres, Kóthay trió tűnt ki társai közül, mellettük másik 4 játékos nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt a bajnokikon. Sőt a soraikban tudhatják a korábbi válogatott Sitku Ernőt, aki pontjai mellett rutinjával segíti az együttest. A legutóbb az Eger ellen 3 ponttal megnyert rangadón 11 pontot süllyesztett el az ellenfél gyűrűjében.

A Vásárhely bomba formában várja az összecsapást. Eddigi mind a tíz meccsüket hozták(ebből hármat a kupában). A gárda erejét mutatja, hogy többször vert helyzetből álltak fel dr. Elek András fiai, akik ennek köszönhetően hibátlanul vezetik az NBI/B-s bajnokság keleti csoportját. Nagy ütőkártya a csapat kezében, hogy 6-7 olyan kosaras van a keretben, akik képesek akár 20 pontot termelni, ha jól jön ki a lépés. Ráadásul minden mérkőzésen volt valaki, aki hátán vitte csapat társait, erre a Tiszaújvárosiak ellen is szükség lesz. A találkozó remek főpróba lehet a Bonyhád elleni Hepp Kupa negyeddöntő előtt, amit december 14-én vasárnap rendeznek a Hódtói Sportcsarnokban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.