Hírek
2022. Április 11. 15:20, hétfő |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Stabil játékkal nyert a Kosársuli, megvan az egyenlítés!
A csütörtöki, idegenbeli 71-47-es vereséget követően a visszavágás reményében fogadta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli a DEAC U23-at a Hódtói Sportcsarnokban.
Az NB I/B Zöld csoportjának negyeddöntője általában rendre nagy fordulatokat tartogat magában, és ez most is igazolódott, hisz egyrészt a Kosársuli a két nappal korábban elkövetett hibákat ki tudta javítani, másrészt az utóbbi hetek (így ideszámítva a debreceniek elleni alapszakaszos találkozót is) legsimább sikerét aratta.
Pedig úgy kezdődött a találkozó, ahogy a csütörtöki: Ságodi és Neuwirth triplája adta meg az alaphangot, aztán Kovács hárompontosánál már hat ponttal mentek a vendégek (6-12, 6. perc). Nem engedte azonban a Kosársuli, hogy ellépjen a DEAC, így Pavlovic büntetőinek is köszönhetően előbb visszazárkózott a csapat, majd Burko büntetőjénél már fordult a kocka (15-14, 8. perc).
A második negyed 18-16-ról indult, méghozzá remekül, hiszen Burko, majd Varga Ákos és Varga Zalán köszönt be, kapásból 6-0-s rohamot szállítva (24-16). A jó védekezésnek és a kihasznált támadásoknak köszönhetően a játék képe is teljesen ellentétesen alakult, mint amilyen az első meccsé volt, hiszen jöttek a Kosársuli-pontok, így sikerült stabillá tenni az előnyt (31-23, 15. perc). A jó dobóformát mutató Varga Zalán tette tízpontossá a hazai előnyt (36-26), időt is kért Andjelko Mandic, igaz, a félidő végéig így sem sikerült változtatniuk, és 37-26-tal vonultak pihenőre a csapatok.
A szünetet követően Ságodi vezetésével hamar visszább zárkózott a DEAC (39-34, 22. perc), majd kis híján a vezetést is sikerült átvenniük, ám a holtponton a legjobbkor érkezett Kelementől két hármas is, támadásban pedig Pavlovic és Varga Ákos is fontos pillanatban köszönt be. A negyed vége Burko és Varga Zalán által a Kosársulié volt, hiszen a debreceni hibákat kihasználva az előnyt sikerült visszatornázni tíz pont fölé (60-49), ami megnyugvást jelentett a hajrára nézve (60-51 a negyed végén).
Hiába igyekeztek tartani a ritmust a vendégek, mindig jött valamelyik Kosársuli-játékostól egy-egy kosár, ami kettétörte a debreceni esélyeket. Az utolsó öt perc kezdetén Varga Ákos pontjai és kiharcolt faultjai adták az utolsó nagy lendületet, majd Pavlovic módosította 69-59-re az állást a 37. perc kezdetére. Bálint közelije után (71-62, 38. perc) még mindig megvolt a lehetősége a DEAC-nak a zárkózásra, de nem tudtak élni ezzel, a parádésan büntetőző Kosársuli pedig kiaknázta a rést a "pajzson", és végül 77-62-re nyert, ami az önbizalomnövelő siker mellett az egyenlítést is jelenti a párharcban.
NB I/B Zöld csoport, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-DEAC U23 77-62 (18-16, 19-10, 23-25, 17-11)
Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Varga, Vadász, Mintál
Kosársuli: Pavlovic 13, Bodócsi 2, Kelemen 11/6, Varga Á. 14, Burko 15
Cserék: Varga Z. 20/6, Bálint 2, Knyur -, Vejinovic -
Edzőpáros: Utasi Gábor, Szablics Péter
DEAC: Ságodi 12/3, Neuwirth 19/15, Balázsi 4/3, Kovács 15/3, Fábián 8
Cserék: Gáspár 4, Udemezue -, Czermann -
Vezetőedző: Andjelko Mandic
Utasi Gábor értékelése: "Igazi playoffpárharcnak lehetnek szemtanúi a nézők. Minden meccs ilyen, az idegenbeli meccsünk volt a kivétel, mert nem dobtunk be semmit, de az csak egy kisiklás volt. A csapatnak ez a valós arca. Végig kontrolláltuk a mérkőzést, bementek azok a dobások, amiknek be kellett menni, és a védekezéssel ezúttal sem volt gond, hiszen a játékosok betartották, amit megbeszéltünk. Ennek köszönhető, hogy a szokásosnál simábban nyertünk."
Folytatás április 12-én, kedden 16 órától Debrecenben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
