Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2016. Január 21. 16:14, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Salgótarjánban a kék-sárgák

Salgótarjánban a kék-sárgák

Salgótarjánba utazik szombaton a Vásárhelyi Kosársuli NBI I B csoportos csapata.

Vas Péterék múlt héten a Budafokot győzték le a 11. fordulóban, amellyel továbbra is tartják 5. helyüket a tabellán. A Nógrád megyeiek viszont Békés elleni sikerükkel már elsők a tabellán.

A két együttes között nem csak a földrajzi távolság nagy, mivel Czigler László igen jól összerakta csapatát a szezonra. A tavalyi idényben sokszor botladozó salgótarjániak eddig mindössze két vereséget szenvedtek. A Miskolc mellett meglepetésre csak a 10. Eger hagyta el ellenük győztesen a pályát. De a TOP 4-ben lévő másik három gárdát egytől-egyig legyűrték. Legutóbb a Békés ellen igazi csapatmunkával diadalmaskodtak a 9 pontszerző közül öten dobtak 10 fölött, vagy 10 egység körül. A legtöbbet éppen az ex-vásárhelyi Schéda Martin könyvelhette el.

Ezzel szemben a Kosársuli még csak most kezd talpra állni a rossz idénykezdés után. Vejinovicsék korábbi negatív mérlegüket már ugyan pozitívra fordították, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy a felsőházi rájátszást érő első négy hely valamelyikén legyenek. Most sem lesz könnyű dolguk, mivel a hosszú utazás után egy taktikailag összeszedett, hosszú kispaddal rendelkező Salgótarjánnal szemben kell bizonyítaniuk szombaton. A győzelemhez nem lesz elegendő egy-két játékos extra produkciója, ahhoz a jó csapatjáték mellett kreatív kosárlabdára, és 7-8 játékos kiemelkedő teljesítményére lesz szükség.

A Hódmezővásárhely legközelebb január 30-án szombaton 18 órakor látható a Hódtói Sportcsarnokban a második helyen tanyázó Békés ellen.

A mérkőzésre a belépés ingyenes lesz.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása

A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.

2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld

Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.

2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód

Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet

Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.