Hírek
2019. Június 24. 15:28, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Röplapnyomtatás, enteriőr-fotózás és tűzugrás

Színes múzeumi élménysorozat a legrövidebb éjszakán
Szombaton a Tornyai János Múzeum megrendezte a Múzeumok Éjszakáját Hódmezővásárhelyen. A Dr. Rapcsák András utcai közgyűjtemény mellett az Alföldi Galériában, az Emlékpontban és a népművészeti tájházban is várták a látogatókat, s a belváros két temploma is csatlakozott a rendezvényhez.
A századelő Párizsa elevenedett meg a Tornyai János Múzeum bejáratánál, ahol a látogatók maguk is készíthettek festményt a múzeum névadójának stílusában, míg a százötven éve született Tornyai János festőművésznek a nőkhöz fűződő viszonyáról Nagy Imre művészettörténész, a Gyönyörködő lélekkel festeni című, Tornyai több száz alkotását felvonultató tárlat kurátora tartott előadást.
Az Alföldi Galériában Tornyai Juss című festménye előtt állították fel a műalkotáson ábrázolt enteriőrt, amelybe bárki beülhetett korabeli ruházatban, s a vállalkozó látogatókról Kis Lajos fotóművész készített felvételeket Plohn József eredeti fényképezőgépével. A Plohn műterem 75 évét bemutató kiállításon a tárlat kurátora, Bernátsky Ferenc kalauzolta a látogatókat, míg Képiró Ágnes művészettörténész Kass János grafikáinak világába vezette be az érdeklődőket.
Az Emlékpontban az első magyar proletárdiktatúra plakátjait felvonultató tárlatot Marosvári Attila, a kiállítás kurátora mutatta be a látogatóknak, míg Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze a Hódmezővásárhely 1919-es román megszállására emlékező kamaratárlat ismertetése mellett az ötvenes években röpcédulákat készítő (békés)sámsoni fiúk életéről is tartott tárlatvezetést. A vállalkozó kedvű érdeklődők stencilezéssel állíthatták elő az akkor készített röplapok másolatait.
A belvárosi Szentháromság Plébániatemplom és a Református Ótemplom komolyzenei koncertekkel és kiállításokkal csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához, amelynek vásárhelyi sorozata a népművészeti tájházban zárult. Az ide betérők a paraszti élet relikviáit ismerhették meg az este folyamán, míg éjfél előtt a Doromboldal együttes muzsikájára a bátrak, az időközben megeredő esőben átugorhatták a tájház mellett megrakott tüzet, hogy az év legrövidebb éjszakáján megfogalmazott kívánságuk teljesüljön.
A programsorozathoz kapcsolódó játék résztvevői a Tornyai János életéhez kapcsolódó feladványokra a Múzeumok Éjszakájának vásárhelyi helyszínein találhatták meg a választ, s a helyesen megválaszolt kérdéssorért a tájházban jutalmul mézeskalács festőpalettát vehettek át.
(többi fotó a Múzeumok Éjszakája estről a Gelériában található)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.