Hírek
2015. Március 25. 11:30, szerda |
Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens
Repülős történetek az Emlékpontból -Tárlatvezetés a vasárnap záró a légi háború kiállításon
1945-ben márciusában a több ezer áldozatot követelő soproni és szombathelyi bombázások zárták le a második világháború magyarországi légi háborújának történetét.
Az Emlékpont vasárnapig látogatható Háború a felhők felett című kiállítása a hetven évvel ezelőtti égi tragédiának állít emléket, melyen Oláh András Pál történész, a tárlat kurátora tart vezetést március 26-án, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel.
A második világháború alatt Magyarországon lezuhant angolszász, német és magyar repülőgépek roncsaiból, valamint az 1944-1945. évi légi háború történetéről látható kiállítás március 29-én zárja kapuit az Emlékpontban. Szinte napra pontosan hetven évvel ezelőtt 1945. március 27-én és 29-én Szombathely és Sopron ellen végrehajtott szovjet bombázások jelentették az égi tragédiák lezárultát Magyarországon. A hazánk felett zajló légi hadműveletek mintegy húszezer ember ‑ köztük több mintegy tizenhatezer civil ‑ életét követelték, több mint ezer települést ért légitámadás.
Az Emlékpont kiállítása a világháború ezen kevéssé ismert fejezetének borzalmaira emlékezik, bemutatva a bombázások hatásait és eredményeit, az azokat végrehajtó szövetséges légierőt, a velük szemben álló magyar és német légvédelmet és nem utolsó sorban a civileket megóvni hivatott légoltalmat. A tárlat gerinceként és egyben külön érdekességként láthatóak a Magyar Roncskutató Egyesület munkája során feltárt vagy összegyűjtött, a háború alatt lezuhant repülőgépek darabjai, valamint számos magán- és közgyűjteményi repülős relikvia. A csütörtöki tárlatvezetésén résztvevők megismerhetik a roncsok és pilótáik, valamint a hajózó személyzet történetét is Oláh András Pál, a téma szakavatott kutatójának tolmácsolásában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
