Hírek
2018. December 20. 15:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: Králik Emese médiareferens
Rendkívüli közgyűlés december 21-én

Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 10. § (2) bekezdés értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendkívüli ülését 2018. december 21-én, pénteken 10.00 órakor tartja.
Helye: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I/6. (Díszterem).
Napirend:
- Az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének módosítása
- Egyebek
Indoklás: Hódmezővásárhely M.J.V. Önkormányzata ajánlatkérő "Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely, Holló utca 36. szám alatti volt kollégium épület teljes körű felújítása" elnevezéssel 2018. 11. 25. napján a Kbt. 113. § (1) bekezdése alapján feltételes közbeszerzési eljárást indított, figyelemmel a Kbt. 53. § (5) és 135. § (12) bekezdéseire.
A közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő szerződés fedezetének biztosításához Hódmezővásárhely M.J.V. Önkormányzatának 2018. évi költségvetésének módosítása szükséges, mivel az idei szeptemberi módosítás elfogadásakor a beruházás megvalósítására szolgáló fedezet elvonásra került. A beruházás finanszírozása, részben a Hódmezővásárhelyi Tankerület által nyújtott 20 millió forint összegű támogatásból valósulna meg, melynek feltétele, hogy ajánlatkérő szerződést kössön a nyertes ajánlattevővel 2018. december 31. napjáig.
Továbbá szükséges a Hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda fejlesztése kapcsán felhasználni kívánt 170 millió forint „Egyéb felhalmozási Kiadások” (K8) sorról, a „Beruházási Kiadások” (K6) sorra történő átvezetése a korábbi testületi határozatoknak megfelelően.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.