Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2019. Szeptember 17. 14:55, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Relikviákkal gyarapodott az Emlékpont gyűjteménye

Relikviákkal gyarapodott az Emlékpont gyűjteménye

Iskolából a múzeumba kerültek a munkásmozgalom emlékét őrző táblák

A valaha volt hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolában, a ma az Ótemplomi Református Egyházközség működtetésében lévő Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskolában az egykori padlás felé vezető lépcső fordulójában két emléktábla is látható volt. A Szék utcai épület felújítása során most a padlásból tetőtér lesz, a munkásmozgalomhoz kötődő emléktáblák pedig az Emlékpontban kerületek elhelyezésre.

- Az emléktáblákat korábban is csak a gyerekek láthatták, hiszen a padlás felé vezető lépcső mentén voltak elhelyezve – mondta el Bán Csaba, az Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, s hozzátette: úgy vélték, a munkásmozgalom eseményeit őrző tábláknak nem a református oktatási intézményben van a legjobb helye, hanem a Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történetével foglalkozó közgyűjteményben, az Emlékpontban.

A két táblán az alábbi feliratok olvashatók:
„Mint éhesnek az ujsütet kenyér / ha éhségének kinja háborog / ugy született az eszme e fehér / falak között, munkások, magyarok. / vásárhelyi rögök nehéz kalásza / ringatván magán az érlelő időt / csapj föl hát te is dus aratásra / vándor, ki elmegy e falak előtt.

Ebben a házban született a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata mozgalom.”
Illetve:
„E HÁZBAN TALÁLT ELVTÁRSAKRA BOKÁNYI DEZSŐ (1871-1940.) A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM KIEMELKEDŐ KÉPVISELŐJE, AKI A VÁSÁRHELYI SZOCIALISTA MOZGALOM KIBONTAKOZÁSÁN MUNKÁLKODOTT.”

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű