Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2018. Május 01. 09:32, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Programsorozattal nyitott újra a vásárhelyi Népművészeti Tájház

Programsorozattal nyitott újra a vásárhelyi Népművészeti Tájház

Szombaton délelőtt ismét megnyitott a hódmezővásárhelyi Népművészeti Tájház.

A kulturális és gasztronómiai programok egész nap várták a tizennyolcadik század végén a tehetős parasztgazda, Nagy György János által építtetett ingatlanegyüttesben a látgatókat.

Varga Anikó, a tájházat működtető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetője felidézte, hogy a vályogból épült tájház több része is olyan állapotba került 2016-ban, hogy nem fogadhatott tovább látogatókat. A vásárhelyi képzőművek által felajánlott műtárgyak aukciójából és a helyi művészeti együttesek gálaestjéből befolyt bevételt az intézmény forrásainak átcsoportosításával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap pályázati forrásával egészítették ki, s így javították ki és szigetelték az épületek falait, cserélték újra a kamra gerendáját és újították fel a nádtető jelentős részét. A jelentősebb adományt biztosító támogatók nevét a tájház belső kerítésén kerámiatáblák őrzik.

A szombati megnyitóra Vásárhelyre látogatott az Érden élő Várhelyiné Elek Mária, Nagy György János leszármazottja, aki gyermekkorát az akkor még lakóingatlanként működő épületben töltötte. Visszaemlékezett, hogyan kezdeményezte Dömötör Jánosnál, a Tornyai János Múzeum egykori igazgatójánál, hogy városi tulajdonba kerüljön nagyszüleinek ingatlana, s milyen örömet jelent számára, hogy a mai gyermekek is játszhatnak a padlásra vezető grádicson, ahol hajdan ő is sokat időt töltött unokatestvérével.

A megnyitón részt vett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, aki azt kívánta, élő közösségi tér legyen a tájház, amely a Károlyi-ház felújítása idején az Árkádos kézműves piacnak is helyet fog adni.

A látogatókat Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója kalauzolta végig a tájház épületeiben, s miközben bemutatta a felújított részeket, szólt a helyiségek és a kiállított használati tárgyak funkcióiról is.


A nap folyamán műsort adtak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ néptáncosai, valamint pásztorkutyákkal, vásárhelyi ételekkel, a vásárhelyi hímzéssel és a vályogvetés technikájával is megismerkedhettek a látogatók, a napot pedig népzenei koncert és táncház zárta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat