Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2015. Február 23. 12:39, hétfő | Helyi sport
Forrás: www.hlkc.hu

Pont nélkül maradt az első tavaszi fordulóban a HLKC

Pont nélkül maradt az első tavaszi fordulóban a HLKC

Nagy várakozásokkal tekintett a csapat az NBII-es bajnokság első tavaszi fordulója elé, ehhez képest sima mérkőzésen vereséget szenvedtek a dobogó második helyén álló Orosházi NKC II. csapatától.

Sajnos ezúttal sem találták a vendégcsapat gyors lábmunkára épülő támadójátékának az ellenszerét, így megérdemelt orosházi győzelem született. Az első félidőben a gyenge kezdés után még sikerült ledolgozni hátrányt, sőt a 29. percben a vezetést is megszerezték (14-13), de a második játékrész egyértelműen a vendégcsapaté volt. Az újjáépülő csapatunknak voltak ugyan felvillanásai, de látszik, hogy sok közös munkára van még szükség.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság, 11. forduló
Balogh Imsi Sportcsarnok – 200 néző
Hódmezővásárhelyi LKC – Oxxo Energy orosházi NKC II. 24-31 (14-15)
Játékvezető: Papp, Tajti
Versenybíró: Csorba László

HLKC: Kothencz – Hegyi 8, Tószegi 4, Németh 4, Rozmann, Gregus 1, Becsei, Cs: Balogh (k), Kecskeméti 4, Szőke 1, Kandó 2, Szabó, Krumesz, Miklós, Mészáros

Edző: Gaál Adrienn

ONKC: Ádász (k), Szaszkó (k), Szécsényi (k), Markos, Szöllősi D. 4, Kónya 2, Kránitz 6, Zvolenszky, Horváth 2, Balogh 5, Szöllősi S., Predescu 1, Molnár 3, Szűcs 8, Mackaski, Takács
Edző: Mikus István

Gaál Adrienn edző: “ Azt gondolom, hogy túlizgultuk a meccs elejét, de sikerült utána váltani. A védekezésünk feljavult és támadásban is sikerült hatékonyabbnak lenni. A második félidő 7. percéig tudtuk tartani a lépést az Orosházával, utána sajnos elhúztak 5-6 góllal és a meccs végéig nem tudtunk közelebb kerülni. A héten betegségek tizedelték a csapatot, ettől függetlenül több koncentráció és taktikai fegyelmezettség kell, hogy fel tudjuk venni a harcot az ilyen erősségű csapatok ellen.”

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat