Hírek
2016. December 24. 08:25, szombat |
Helyi
Forrás: Fotó és szöveg: Búz Csaba hadnagy
Parancsnokváltás Hódmezővásárhelyen
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kikülönített Szervezeti Elemeinek parancsnokváltása történt december közepén, Hódmezővásárhelyen.
Huszár Ferenc alezredes december 15-én megbízással vette át a Bocskai-dandár parancsnokhelyettesi és egyben Hódmezővásárhely Helyőrség parancsnoki beosztását.

Elődje Drót László ezredes Magyarország honvédelmi miniszterének határozata alapján az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnokaként folytatja szolgálatát. Az ünnepélyes dandársorakozón részt vettek a hódmezővásárhelyi fegyveres társszervek képviselői is.

Drót ezredes beszédében először köszönetet mondott azért, hogy a Bocskai-dandárnál parancsnokhelyettesként szolgálhatott az elmúlt három évben. „Külön megtiszteltetés volt, hogy Hódmezővásárhelyen helyőrségparancsnokként is teljesítettem a rám bízott szolgálatot. Az Önök segítségével nem kaptunk olyan feladatot, amelyet ne tudtunk volna teljesíteni. Amikor ide érkeztem, gyakorlatilag elkezdtük a magyar-szerb határszakaszon a kerítés megépítését és az itt teljesített szolgálati időmben a határvédelmi feladatok jelentették a legnagyobb kihívást számunkra.” - mondta.


Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka elmondta, hogy Drót László ezredes azoknak a keveseknek az egyike, aki pontosan érti a dandár összetettségét, mert mind a két helyőrségben a parancsnokhelyettesként hajtotta végre feladatait. „A szakmai feladatok ellátása mellett a társadalmi kapcsolatok terén is jelentős előrelépést ért el a dandár és Hódmezővásárhely Helyőrség is. Ha valaki egyenruhában jár a városban, akkor egyfajta tisztelet látszik a civil lakosság szemében.” – hangsúlyozta a dandártábornok.


A dandár parancsnoka végül az új parancsnok részére elsődleges feladatként határozta meg, hogy Hódmezővásárhely Helyőrség életének tovább kell folytatódnia.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
