Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2014. Május 26. 13:02, hétfő | Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy

Pályaorientációs vetélkedő a hódmezővásárhelyi laktanyában

Pályaorientációs vetélkedő a hódmezővásárhelyi laktanyában

Az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára pályaorientációs vetélkedőt rendeztek május közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség és a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub szervezésében megrendezett verseny célja a katonai alapismeretek megismertetése és a katonai pálya bemutatása volt. Az eseményen a hódmezővásárhelyi általános iskolák 11, négy főből álló csapattal vettek részt. A vetélkedő két részből állt, az ősszel megtartott első forduló a gyerekek elméleti tudására épült. A második fordulóban a résztvevő diákoknak öt helyszínen kellett a kijelölt ügyességi feladatokat teljesíteni, amelyre foglalkozási helyenként 10 perc állt rendelkezésre.

A légpuska lövészeten a csapatok tagjai 5-5 lövést adtak le a 15méterre elhelyezett céltáblára. Az akadálypályánál a résztvevőknek a lehető legrövidebb idő alatt kellett a kijelölt akadályelemeken végighaladni és a kötélhídnál is az volt a cél, hogy a két fa közé kifeszített kötélen minél rövidebb idő alatt másszanak végig a versenyzők. A kézigránát célba dobásánál 5 db kézigránátot kellett a kijelölt távolságra elhajítani. Az utolsó feladat a sebesült szállítás volt, ahol a diákok feladata az volt, hogy - a foglalkozásvezető felkészítése után – egyik társuk sebét szakszerűen lássák el, majd ezután gólyafogással vigyék őt a kijelölt helyre.

A diákok a verseny ideje alatt - kiegészítő programként - megtekinthették a Csapatmúzeumot és részt vehettek a 2. számú Toborzó és Érdekvédelmi Központ fegyverzeti bemutatóval egybekötött tájékoztatóján.

A rendkívül jó hangulatú eseménnyel kapcsolatban Pető János nyugállományú ezredes, a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub elnöke elmondta, hogy a rendezvény egyfajta segítséget szeretne nyújtani azoknak a 7-8 osztályos tanulóknak, akik a pályaválasztás előtt állnak. Hangsúlyozta, hogy a verseny után sokan döntenek úgy, hogy mindenképpen a katonai hivatást fogják választani. A középiskolákban - a KatonaSuli program keretében - már jelenleg is vannak olyan osztályok, ahol célirányosan erre a pályára készítik fel a diákokat. Végül hozzátette: „Én ha még egyszer újra születnék, akkor csak ezt választanám!"

A pályaorientációs vetélkedő helyezettjei:

I. helyezett: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola csapata

  • Marton Endre
  • Kovács Sándor
  • Nagy Sándor Gábor
  • Zsoldos Zoltán

II. helyezett: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola csapata

  • Nagyfejeő Gábor
  • Balázs Gábor
  • Molnár Ákos
  • Fekete Imre

III. helyezett: Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

  • Tóth Patrik
  • Sallai Zsolt
  • Kecskeméti László
  • Bíró Bence

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat