Hírek
2017. November 07. 11:50, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Ötvenhat igazságáról az Emlékpontban
Az 1956-ot végzős hódmezővásárhelyi gimnazistaként megélő Aranyossy Ildikó volt az Emlékpont november 6-i rendhagyó történelemórájának vendége.
Történetét Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével beszélgetve osztotta meg a Gregus Máté Szakközépiskola végzős diákjaival.

A kitűnő tanuló Ildikó szerette iskoláját, a Bethlen Gábor Gimnáziumot, tisztelte tanárait, akiktől nemcsak a tananyagot sajátíthatták el a tanulók, hanem a közéleti tájékozottság fontosságát is átadták diákjaiknak.

Aranyossy Ildikó jelen volt a gimnázium diákparlamentjén, ahol már 1956. október 19-én a szovjet csapatok távozását követelték a résztvevők amellett, hogy az orosz nyelv választható tantárgyként kerüljön oktatásra.
- Lelkesedtünk, bíztunk és szerettünk volna szabadabban élni – jelentette ki az előadó, akinek édesapja tagja volt a város forradalmi bizottságának és megválasztották a város védelmére létrehozott katonai bizottság vezetőjének.
Aranyossy Ildikó szavalta a Nemzeti dalt 1956. október 26-án, a Kossuth szobornál rendezett koszorúzáson és egész családjával ott voltak, amikor a szovjet hősi emlékművet, az Iván-szobrot, vontatóval távolították el talapzatáról. Miután 1957 tavaszán a szobrot visszaállították eredeti helyére, ám az újra ledőlt, a gimnázium tanulói a dörrenésre – sejtve, hogy a gyűlölt jelkép hullt a porba – örömmel kisereglettek, ám a pedagógusok visszaterelték a diákokat az osztálytermekbe.
- Nem számítottunk megtorlásra, hiszen nem követtünk el bűnt – fogalmazta meg akkori érzéseit Aranyossy Ildikó, azonban a hatalom eltávolította a gimnázium igazgatóját, Gyáni Imrét, míg Ildikó édesapját nyugdíjazták.

A diákok a szalagavatón a zöld szalag mellett feketét is tűztek a forradalom emlékére, s a gyülekezési tilalom miatt nem rendezhettek 1957-ben diákbálat.
Az érettségi vizsgák közben hívatták Ildikót az igazgatói irodába, ahol őt és diáktársait egyenként közölték velük, hogy egyetlen hazai felsőoktatási intézménybe sem jelentkezhetnek továbbtanulásra. Később hiába keresték meg a minisztériumot is édesanyjával, közölték: hiába jó tanuló, nem tanulhat tovább az, akinek szülei nem hűek a „népi demokráciához”.
Aranyossy Ildikó az érettségit követően a szegedi kórbonctani intézetben helyezkedett el szövettani asszisztensként, ahol négy évig dolgozott.
- Ne higgyenek soha azoknak, akik a forradalom tiszta emlékét be akarják mocskolni – szólt az előadó a jelen lévő fiatalokhoz, rámutatva: minden fiatalnak meg kell ismerni az igazságot, hogy ilyen még egyszer ne történhessen meg velük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
