Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2015. Július 23. 12:05, csütörtök | Helyi
Forrás: Török Anita-sajtóreferens

Öt ország táncosai mezővári óvodájáért

Öt ország táncosai mezővári óvodájáért

Nemzetközi adománygyűjtő néptáncgála Hódmezővásárhelyen.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is csatlakozott a hódmezővásárhelyi önkormányzat kárpátaljai óvodaépítési kezdeményezéséhez: június 25-én 18 órai kezdettel nemzetközi jótékonysági néptáncgálát rendeznek a kultúrközpont színháztermében. A belga, bolgár, lett és román együttesek fellépésére ‑ házigazdája a vásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes ‑váltott belépőket a beregszászi járásban fekvő Mezővári község új óvodájáért indított adománygyűjtésre fordítják.

Mezővári új óvodája javára eddig több mint harmincmillió forintot adtak össze hódmezővásárhelyi magánszemélyek és vállalkozások. A szombati néptáncgála bevételét a 3400 lelkes kárpátaljai település, a kor követelményeinek megfelelő, négycsoportos óvodájának megépítésére ajánlja fel a vásárhelyi művelődési központ.

A esten hat együttes ad műsort: Lettországból a családot jelentő Saime mellett, a Laismena Néptáncegyüttes is fellép. Utóbbi magyar fordításban a kora hajnali első napsugarakat jelenti; az azonos nevű tánccsoport pedig a napfényhez hasonlóan üdítő, vidám, kellemes produkciót kínál Latgale régió népi kultúrájából. A belga Jan Pirrewit gyermek néptáncegyüttes Schotenből, Antwerpen mellől érkezik. A 4 és 14 év közötti fiatalokból álló csoport produkciója az 1900-as évek belga falvainak békés életét szemlélteti, bemutatva a piac és a vásárok nyüzsgő, mesés életet hangulatát. A bolgár FTF "Bozhentsi" együttes koreográfiájában több néprajzi régió hagyománya találkozik. A Maros megyei Szászrégenből érkező Doina Muresului együttes közel félszáz tagja tánccal és énekkel mutatja be a román népművészet jellegzetességeit. Az est házigazdája a vásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes lesz, akik repertoárjában a történelmi Magyarország táncainak feldolgozása szerepel, így műsorukban Felső-Tisza menti és beregvidéki táncokat is felvillantanak.

A mezővári óvodáért rendezett néptáncgála június 25-én, szombaton 18 órakor kezdődik a BFMK színháztermében, az eseményen köszöntőt mond Cseri Tamás önkormányzati képviselő. A 900 forintos belépőt megvásárló érdeklődők a város nemes kezdeményezését támogatják. További adományokat a 11500092-11088592 bankszámlaszámra lehet utalni vagy befizetni a Polgármesteri Hivatal pénztárában, illetve a Fontana Credit Takarékszövetkezet helyi fiókjában. A héten az önkormányzat adománygyűjtő ládákat is kihelyezett a város frekventált pontjaira; szombaton este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban is adakozhatnak a vásárhelyiek nehézsorsú kárpátaljai nemzettársaink megsegítésére.

Mellékelt fotók:

A Bihari Táncegyüttes ünnepi műsora a BFMK-ban - 2015. március 15. Fotó: Szilágyi Gergely

Az Árendás Néptáncegyüttes táncosai a BFMK előtt - 2015. július 16. Fotó: TJM és KK

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.