Hírek
2019. Január 24. 15:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Összesen négy vonattal utazhatnak a missziós zarándokok idén
Ebben az évben már négy zarándokvonat indul a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START Zrt. együttműködésének keretében.
A ma már hagyományosnak tekinthető, Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba robogó Boldogasszony és a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat mellett, a hercegovinai Medjugorjéba és a június elsejei csíksomlyói pápai misére is indul vonatos zarándoklat. A Boldogasszony pünkösdi zarándokvonat Csíksomlyóra idén rendhagyó módon három részből álló szerelvénnyel közlekedik, egy darab többcélú belsőteres IC+ kocsival kiegészülve.

Idén nyolcadszor indul útjára Csíksomlyóra a Boldogasszony, valamint a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna zarándokvonat. A korábbi évekhez hasonlóan, most is vállalta a fővédnökséget ezeknél a rendhagyó, Kárpát-medencét és Közép-Európát összekötő vonatos zarándokprogramoknál dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. 2019. január 24-én sajtótájékoztatón mutatták be az idénre tervezett programokat és azt az IC+ kocsit, amellyel a zarándokok utazhatnak majd. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Fülöp Attila az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára; Csépke András a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója.

A tavalyi után még mindég újdonságnak számít a Medjugorjei zarándokvonat, mely szeptember közepén másodszor indul Bosznia-Hercegovinába.
Idén rendkívüli esemény, hogy június 1-jén Ferenc pápa ellátogat Csíksomlyóra. Ekkor is indul különjárat Zarándokvonat a pápai szentmisére néven, ami kifejezetten erre az eseményre szerveződik.
A lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna és a Medjugorjei zarándokvonat Budapestről indul. A három városból – Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról induló Boldogasszony zarándokvonat Püspökladányban egyesül, majd egy vonatként éri el célját; a pápai misére tartó zarándokvonat ugyanígy közlekedik majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
