Hírek
2016. December 06. 07:34, kedd |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Összefog a közösségi média a gyűlöletbeszéd és terrorizmus ellen

Az amerikai közösségi média összefog, hogy kiszűrje az interneten terjedő gyűlöletbeszédet és terrorista megnyilvánulásokat.
A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői bejelentették hétfőn: új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére. Korábban az Európai Unió erőteljesen bírálta az amerikai közösségi médiát, hogy nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért.
A négy cég közleményben tudatta: olyan új technológiát dolgoznak ki, amely nemcsak a gyűlöletbeszédet szűri ki, hanem azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, vagyis azoknak a szövegeknek és videóknak a szerzőit is, akik terroristákat toboroznak vagy lefejezéseket mutató képeket és felvételeket tesznek közzé. Ezeket az úgynevezett "digitális ujjlenyomatokat" aztán globális adatbázisban rögzítik, így bárhol könnyen azonosíthatók és eltávolíthatók.
"Cégeink nemsokára megkezdik az általunk már eltávolított legszélsőségesebb terrorista szövegek és képek adatainak megosztását egymással" - olvasható a közleményben, amely leszögezi azt is, hogy így könnyebben azonosíthatók a potenciális terrorista tartalmak.
A tervet az Európai Unió csütörtökön kezdődő internetfórumán mutatják be, az adatbázis létrehozása pedig 2017-ben kezdődik.
Az Egyesült Államokban a külügyminisztérium és az igazságügyi tárca is bátorítja az érintett cégeket, hogy dolgozzanak ki új módszereket és technológiákat a terrorista tartalmak azonosítására és az ezt ellensúlyozó tartalmak terjesztésére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek