Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2023. Március 01. 15:23, szerda | Helyi
Forrás: Elek András Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség

Országos bibliaismereti verseny Hódmezővásárhelyen

Országos bibliaismereti verseny Hódmezővásárhelyen

Húsz iskola 32 csapata, mintegy 140 diákkal és kísérőpedagógussal vesz részt e hét végén Hódmezővásárhelyen a Kárpát-medence református középiskoláinak meghirdetett SDG XXIX. Bibliaismereti Versenyen,

a háromszáz éves fennállását ünneplő Bethlen Gábor Református Gimnázium szervezésében. Az Apostolok cselekedetei könyvére alapozva pénteken kalandversenyen, míg szombaton tesztfeladatokon mérik össze tudásukat a döntőben résztvevő tanulók.

A több mint száz éves múltra visszatekintő a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalmat (SDG) fiatal teológusok alapították a magyar református egyház Trianont követő megújításának céljával. Napjainkban az SDG döntően a református gimnáziumokban fejti ki tevékenységét, elsődlegesen iskolai közösségek létrehozása céljából, valamint közel három évtizede a Szentírásból szerveznek vetélkedőt a magyarországi és a határon túli református középiskolák tanulói számára.

A 2023. évi bibliaismereti verseny március 3-án, pénteken áhítattal és ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Református Ótemplomban, majd a Bethlen-gimnáziumban gyorsaságra, kreativitásra és innovatív gondolkodásra építő kalandfeladatokat kell megoldaniuk a csapatoknak. Szombaton délelőtt százkérdéses teszten adnak számot a diákok bibliaismeretükről, ezt követően Hódmezővásárhely nevezetességeit ismerhetik meg a résztvevők: megtekinthetik a százötven éves, muzeális, de máig működő eszközökkel felszerelt gimnáziumi fizikaszertárat, megmászhatják az ótemplom tornyát, valamint a várostörténetetbe kapnak betekintést a Tornyai János Múzeum állandó kiállításain keresztül. A versenyhez lelkészi, vallástanári fórum is kapcsolódóik, amelyen az iskolai hitéletről tartanak eszmecserét a felkészítő pedagógusok. A két napos megmérettetés eredményhirdetése szombaton délután 1 órakor lesz az ótemplomban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű