Hírek
2020. Szeptember 15. 10:37, kedd |
Helyi
Forrás: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
Őrizetben a sorozatbetörő
A kisteleki rendőrök elfogtak két lajosmizsei férfit, akik több ingatlanba törtek be Kistelek, Balástya, illetve Csengele térségében. Lopás miatt kell felelniük.
A megalapozott gyanú szerint a 34 éves L. Mihály és társa, a 30 éves H. Balázs 2020. július 30-a és augusztus 26-a között, összesen nyolc tanyára mentek be és vittek el onnan különböző használati tárgyakat Kisteleken, Balástyán és Csengelén. A páros többek között járműalkatrészeket, kerti eszközöket, szerszámgépeket, mikrohullámú sütőt, valamint gázpalackot tulajdonított el az épületekből.
A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket elfogtak, majd a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállítottak. Ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően a rendőrök őrizetbe vették L. Mihályt, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Az ügyben tartott kutatások során az egyenruhások az eltulajdonított tárgyak egy részét lefoglalták és azokat visszaadják a tulajdonosoknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
